Jég alatt rejtőzik bolygónk egyik legkülönösebb tava

A Földön a becslések alapján több mint százmillió tó található – ezek egyike, a legkülönösebbek közé tartozó Untersee-tó nevű. A 11,4 négyzetkilométeres (ez a mi Velencei-tavunk közel fele) nagyságú, 169 méter mély tó az Antarktika Queen Maud Land területén, a felszínen helyezkedik el és leginkább a víz kémiai összetétele teszi híressé. Vizében különösen sok az oldott oxigén, kevés a szén-dioxid, és a kémhatása erősen lúgos.

A tavat igen hosszú ideje állandó jég fedi, ez a nyári időszakban 3 méteres vastagságot ér el, vizét az Anuchin-gleccser évszakos olvadéka adja, számolt be az Earth Observatory. Lefolyástalan, a vízvesztéséhez a jég szublimációja és kopása járul hozzá.

A tó a nevét felfedezőinek, az 1938-39-es német antarktiszi expedíció tagjainak köszönheti. Ez az expedíció, amely térképezéssel és lehetséges bálnavadászati helyszín keresésével foglalkozott, később összeesküvés-elméletek szereplőjévé vált. Egyes, igencsak elrugaszkodott teóriák szerint számos náci vezető, és a nácik által kifejlesztett különös repülő szerkezetek az általuk épített titkos antarktiszi állomáson élte túl a világháborút.

A tó mélyén mikrobák alkotta életközösségek rejtőznek, a zátonyszerű sztromatolitok kúp alakúak, amint azt az asztrobiológiai kutatások feltárták néhány éve. A mikrobazátonyok a klasszikus sztromatolitoktól eltérően nem kemény kőzetként, hanem lágy, réteges mikrobaszőnyegek dudoraiként léteznek. A belőlük búvárok által vett minták elemzése alapján tudjuk, hogy legnagyobb részben cianobaktériumok, proteobaktériumok, aktinobaktériumok, illetve a Bacteriodetes törzs tagjai teszik ki e közösséget.

A sztromatolitok a víz aljzatából nagyon lassan kinövő képződmények, amelyek felső, igen vékony rétege fotoszintetizáló mikrobákból áll. Ezek működése és szaporodása közben a rétegekbe tapadnak a vízben lebegő üledékszemcsék.

Az Untersee-tó esetében a mikrobák a jégen átjutó napfénynek köszönhetően fotoszintetizálnak, és az így képződő oxigén dúsítja a tó vizét. A sztromatolitokat Dale T. Anderson, a SETI Intézet geobiológusa fedezte fel 2011-ben, a kutató és kollégái szerint valami ilyesmi lehetett bolygónk ősi élővilága több mint 3 milliárd évvel ezelőtt.

Az Untersee-tó élő mikrobazátonyai ugyanolyan élőlényközösségek, mint amelyeknek ősi kövületeit Ausztráliából vagy Grönlandról ismerjük. Az Antarktika néhány másik tavában is vannak ilyen képződmények, de azok csupán pár centisek, szemben az Untersee-tó fél méteres kúpjaival. A közelben található Obersee-tó, amely számos jellemzőjében hasonlít az Untersee-tóra, részben összeköttetésben is áll vele. 2019-ben hirtelen mintegy 2 méteres szintemelkedést mértek az Untersee-tó szintjében, és későbbi vizsgálatok feltárták, hogy a víz az Obersee-tóból ered.

A hatalmas mennyiségű, 17,5 millió köbméter víz szén-dioxidban dús volt, így ennek hatására az Untersee-tó élővilága újult erővel láthatott neki a fotoszintézisnek. A szakemberek úgy vélik, a hasonló áradások friss tápanyagokkal láthatják el a zárt tavak közösségeit itt az Antarktika területén, de akár az egykori marsi tavak is átélhettek efféle frissítéseket.