Megvizsgálták, mi maradhat a széteső üstökösökből

A 2019 decemberében felfedezett C/2019 Y4 (ATLAS) üstökös Nap melletti útja során feldarabolódott, 2020 tavaszán. Ilyenkor a napsugárzás hatására az üstökösmag laza szerkezete nem bírja el a terhelést: a felforrósodó, gázzá váló illó anyagok nyomása, a hőmérséklet-különbségek okozta repedések, valamint a Nap gravitációs hatásai együtt darabolják fel.

A korábban szépreményű égitest katasztrófáját a Hubble-űrtávcső még megörökítette, majd kissé később a jókor, jó helyen járó Solar Orbiter ESA napszonda átrepült a csóva maradványain. A Lowell Obszervatórium LDT távcsöve, valamint a Palomar-hegyi Obszervatórium ZTF műszere is megvizsgálta azt, hogy vajon maradt-e valami látható nyoma a megsemmisült üstökösnek.

Az igazán nagy méretű, ám a napközelség során széteső üstökösök hagynak maguk után nagyobb darabokat is. Jól ismert példa erre a2P/Encke üstökös és a Taurida meteorraj esete, amelyek a feltételezések szerint egy régmúltban, eredetileg kb. 20-100 kilométer átmérővel keringett üstökösmag maradványai lehetnek. Azonban a most vizsgált C/2019 Y4 (ATLAS) is egy korábbi, kb. 5000 éves feldarabolódási eseményben születhetett, a 19. századi C/1844 Y1 üstökössel együtt, szintén egy néhányszor tíz kilométeres ős-üstökös maradványai lehetnek.

A C/2019 Y4 (ATLAS) üstökös a szétesése előtt nagyjából egy kilométer átmérőjű lehetett, vagyis meglehetősen kis méretű. Ez egyébként két okból fontos: egyrészt beleillik abba az elképzelésbe, hogy egy korábbi, nagy üstökös maradéka lehet, másrészt pedig egy ilyen kis méretű mag sokkal könnyebben szétesik. Emiatt nem is igazán volt meglepő a végzete. Azonban egy nemrégiben megjelent kutatási eredmény szerint nem kizárt, hogy lehet egyben maradt, még apróbb maradéka, amely már távolodik, a Naprendszer külső régiói felé.

A kutatók ugyan a felméréseik során egyáltalában nem találtak a teleszkópok által látható nagyságú maradványt az üstökösből, de megjegyezték, hogy az 500 méteresnél kisebb darabokat képtelenek ezek a rendszerek észlelni. Ez pedig azt is jelenti, hogy igen könnyen lehetnek ilyen néhány száz méteres maradványok egy-egy üstökös szétesését követően. Természetesen az is könnyen elképzelhető, hogy teljesen megsemmisült az üstökös, de igazából ennek a feltételezésnek épp úgy nincs bizonyítéka, mint a kis méretű maradványnak sem.

A vizsgálatok kezdetét a Hubble-űrtávcső felvételei jelentették, amelyeket a szétesett üstökös darabjairól készített. E darabkák két csoportba tartoztak (ezek egymáshoz közel maradva haladtak tovább), és a kutatók ezeket igyekeztek minél tovább követni. Bár a Hubble csak néhány napot fordíthatott az üstökösdarabokra, ezt követően más eszközökkel vizsgálták, mi látható még belőlük.

A STEREO-A napmegfigyelő szonda „látta” utoljára, 9 nappal a napközelséget követően. Ez a szonda bár nem üstökösvizsgálatra készült, számos, a Nap közelében elhaladt égi vándort örökített már meg, mivel a Nap környezetét bemutató látómezeje tökéletesen alkalmassá teszi erre a feladatra.

A STEREO képein (lásd a fentebbi videóban) követni lehet, ahogy az üstökös egyre halványabb, elmosottabb lesz, ahogy halad előre. A törmelékből jóformán csak egy porfelhő maradt és később, a földi távcsöves vizsgálatokban se látszott már másik darabja.

Hangsúlyozták azonban azt is a kutatók, hogy voltak olyan korábbi üstökösök, amelyek ugyan szintén szétestek a napközelségkor, ám pl. a 289P/Blanpain üstökösből egy kb. 300 méteres átmérőjű darab ma is kering. Ez pedig kisebb, mint amit a mostani felmérés során észlelhettek volna.