A Hubble-űrteleszkóp szeme láttára darabolódott fel egy üstökös

2025 őszén egy viszonylag fényes (de szabad szemmel nem látható) üstökös járt az északi félteke égboltján: a C/2025 K1 (ATLAS), amely október 8-án érte el a napközelségét. Az üstökös ekkor kb. harmad akkora távolságban volt a Naptól, mint a Föld, ebben az időszakban érik az égitestet a legpusztítóbb erők.

A Nap hője ilyenkor képes túlhevíteni a jeges-poros üstökösöket, amelyek aztán, egyes esetekben darabokra esnek szét emiatt. A folyamatot megfigyelni tudományos szempontból igen izgalmas – de lehetetlen előre tudni, mikor is következhet be ilyesmi. Azonban néha a szerencse is a szakemberek mellé szegődhet!

A Hubble-űrteleszkóp egy másik üstököst figyelt volna meg ebben az időszakban, pontosan egy hónappal a K1 napközelsége után, azonban arra technikai okból nem kerülhetett sor. Az így felszabadult megfigyelési időt arra tudták használni, hogy az aktuálisan látható üstökösre fordították a Hubble-t, és a különös véletlennek köszönhetően az pont akkor darabolódott.

Az üstököst három egymást követő napon, 2025. november 8-9-10-én fotózta a Hubble, és ezen idő alatt az legalább 4 darabba szakadt szét. A különös eseményről a kutatók az Icarus folyóiratban számoltak be nemrégiben.

Az üstököst földi távcsövek is figyelték a napközelsége körüli időszakban, és november legelején hirtelen felfényesedést észleltek – ez sok esetben valami drámai folyamat jele egy üstökösnél. Hamarosan kiderült, hogy a felfénylést az üstökös magjának darabolódása okozta (a több darab hirtelen több kiáramló por és gázt jelent, rövid időre). Habár számtalanszor szerették volna e folyamatot megörökíteni a Hubble-űrteleszkóppal, eddig nem volt rá lehetőség – most a véletlen hozzásegítette a kutatókat.

A feldarabolódó üstökös belsejéből olyan anyagok tudnak kiszabadulni, amelyeket az űr sugárzása még nem alakított át, vagyis igen ősi, a Naprendszer hajnalán keletkezett összetevők kerülnek – szó szerint is – napvilágra. A megfigyelés feltárta, hogy az egyes darabok kiszakadását 1-3 nappal követte a felfénylésük, ugyanis ekkorra tudnak a friss felületek kellően felmelegedni ahhoz, hogy a gázok és a por kiszabadulhassanak belőlük.

A felvételeken jól megfigyelhető az is, hogy ezek a friss darabkák egy fénylő ívet tolnak maguk előtt. A kutatók szerint ez azt mutatja, hogy a darabolódást követően melegedő felszínről egyetlen lökettel szakad le a por – ez pedig pontosan így történt a Rosetta űrszonda által megfigyelt 67P/Churyumov–Gerasimenko üstökös felszínén is.

Amit a Hubble felvételein apró, jól elkülönült töredékekként láthatunk, azokat földi távcsövekkel épp csak meg lehetett különböztetni ekkor. Az egyes töredékek is úgy viselkedtek, mint egy-egy aprócska üstökös, mindegyiknek volt kómája és csóvája is, ezeket az űrteleszkóp volt csak képes így megfigyelni.

A megfigyeléseket persze spektroszkópos mérésekkel is kísérték a szakemberek, ezen adatok elemzése még folyamatban van. Annyi már most is világos, hogy ez az üstökös jóval kevesebb szenet tartalmaz, mint az átlagos üstökösök, de a teljes elemzés fogja csak feltárni a komplett összetételét.