Sosem volt még ilyen jóképű a Szaturnusz

A Naprendszer külső bolygóit a Hubble-űrteleszkóp rendszeresen megfigyeli egy erre szolgáló program, a 2014-ben megkezdett OPAL keretein belül. Minden évben készít felvételeket a külső bolygókról, hogy azok hosszabb távú változásaira így fény derülhessen. E sorozat részeként készült 2024. augusztus 22-én a látható fény tartományában az a felvétel, amelyet nem sokkal később a James Webb-űrteleszkóp is megismételt november 29-én – infravörösben. Bár mindkét felvételen a bolygó légköréről visszavert napfényt látjuk, vannak eltérések – számolt be a NASA.

A Hubble-űrteleszkóp vizuális tartományú képét finoman váltakozó pasztellszínek jellemzik, a Webb-űrteleszkóp felvételén azonban az egyes árnyalatok a légkör különböző szintjein lévő felhőket alkotó kémiai elemeket is mutatják. E képeket együttesen vizsgálva a Szaturnusz légkörének rétegeit hagymahéj-szerűen fejthetik fel, három dimenzióban értelmezhetik a szakemberek. E megfigyelésekkel pedig kiegészíthető mindaz a tudás, amelyet a Cassini űrszonda gyűjtötte adatok jelentenek.

Az északi féltekén a sötétebb vörös árnyalatú sarkvidéki felhőzet határát egy hullámzó, szalagszerű sáv jelöli ki. Ezt már a Voyager-űrszonda is észlelte és más légköri hullámok (amelyek nem láthatók a felvételeken) hatására alakult ki. E sáv alatt egy kis világos folt, aprócska maradványként emlékeztet arra a viharrendszerre, amelyet 2010-2012 közt lehetett megfigyelni, és a „nagy tavaszi vihar” néven ismert. Hasonló foltokat a bolygó déli féltekéjén is láthatunk. Mindezeket a látható felhőszint alatti fújó, hullámzó szelek irányítják.

Halványan kivehetők a Szaturnusz északi sarkvidékén, a szintén a Voyager által felfedezett hatszög csúcsai is – ez valamelyest mindkét felvételen látszik. A vízjégből álló gyűrűk viszont rendkívül fényesnek tűnnek, különösen a Webb felvételén, mivel ezekről igen erősen visszaverődik a napfény. A gyűrűk egyes jellemzői kissé eltérően mutatkoznak meg a két űrteleszkóp felvételein. Példáéul a külső F gyűrű a Webb képén tűéles ívnek látszik, a Hubble fotóján viszont épp csak dereng.

A két kép készítése között 14 hét telt el, ezalatt a Föld jelentősen elmozdult a pályáján, így megváltozott a Szaturnuszra nyíló rálátásunk. A gyűrűrendszer eltérő dőlése ennek a Föld–Szaturnusz helyzetváltozásból adódik, nem pedig a két űrteleszkóp egymáshoz viszonyított helyzetéből.

A Szaturnusz Nap körüli pályája és évszakos változása is követhető emellett: a képeken még az északi féltekére látunk rá egy picit jobban, de már egyre közeledett ekkor a bolygó a 2025-ös, ottani „nap-éj egyenlőséghez”. A 2030-as évekre már sokkal jobban látják űreszközeink (és mi is) a bolygó déli féltekéjét, és a gyűrűnek is a most még alsó oldalára fogunk rápillantani.