A francia Riviérán is lehet katasztrofális cunami

2011-ben a Japánt sújtó óriási földrengés után a szigetország partvidékét cunami pusztította végig. Az áldozatok száma hatalmas: 15 ezer fő veszett oda egyedül a partokra kizúduló víztömeg miatt, amely a rengés után rövid idővel el is érte a szárazföldet.

Azonban akár százezer áldozat is lehetett volna akkor, ha nincs felkészülve az ország erre a katasztrófára, ha nincs gyors riasztás, ha nincsenek cunamigyakorlatok, és ha nem ismeri a lakosság a menekülési útvonalakat. Bár a Földközi-tenger nyugati régiójában akkora rengések nem pattannak ki, mint az említett japán rengés (9-es erősség) volt, azonban a cunami itt se ismeretlen veszélyforrás, számolt be a The Conversation hasábjain Frédéric Leone professzor, aki természeti katasztrófák kockázatát kutatja.

A cunamit sokszor – hibásan – szökőárnak titulálják, azonban a két jelenség rendkívül távol áll egymástól. A cunami valamilyen víz alatti tömegkimozdulás, például földrengés, vulkáni robbanás vagy talajcsuszamlás miatt kizökkenő, majd a tengerben hullámként terjedő víztömeget jelent. A szökőár ezzel szemben az árapály-jelenségek közé tartozik: a Föld-Nap és a Föld-Hold páros egymástól független árapályt kelt, amelyek újholdkor és teliholdkor egybeesnek. Ilyenkor a hatásuk összeadódik, így a dagály a szokásosnál magasabb. Ellentéte pedig a legalacsonyabb dagályt jelentő vakár, ami félholdkor játszódik le.

Francia kutatók modellszámításokat végeztek a Riviéra cunamiveszélyességéről, és arra jutottak, hogy jobb felkészülten várni egy ilyen eseményt. A világban évtizedenként átlag két alkalommal történik olyan cunami, amely az indulási eseménytől nagy távolságban (1000 kilométerre) pusztít, és évente kétszer olyan, ami viszonylag közel.

Az egyik leghatalmasabb cunamira 22 éve, 2004-ben került sor az Indiai-óceán térségében, ahol a becslések szerint mintegy 230 ezer emberélet veszett oda. A Földközi-tenger nyugati medencéjében a legnagyobb ismert rengések a 7-7,5 magnitúdós kategóriába esnek, és általában közelebb pattannak ki a partokhoz. Azonban még földrengésre se feltétlenül van szükség a katasztrófához.

1979 októberében Nice (Nizza) városának új reptere építéséhez feltöltött területen víz alatti csuszamlás következett be. A pontos okok mindmáig nem teljesen tiszták, lehet, hogy maga az építkezés okozta, de lehet, hogy egy természetes esemény miatt következett be a csuszamlás. Azonban az bizonyos, hogy a régióban lokális cunamit okozott: Nice és Antibes városában 3,5 méter magasságú vízfallal, a partokra 150 méterre kifutó víztömeg 11 embert elsodort, akik közül heten sajnos meg is haltak.

Az anyagi kár igen jelentős, mintegy 500-800 millió frank (jelenlegi értéken is több százmillió euró) volt. A hullám rekonstruált útja a lenti videón látható, amint Antibes területét eléri. A régió parti területei egyébként is hajlamosak a csuszamlásokra, ezt számos történelmi példa is igazolja.

Az UNESCO néhány éve kiadott jelentése arra hívta fel a figyelmet, hogy a Földközi-tenger térségében is biztosra vehető, hogy a következő 30 évben valamikor bekövetkezik egy legalább egy méteres hullámmal járó cunami. A francia Riviérán már voltak cunamik 1564, 1808, 1818, 1887, 1979 és 2003 években. Ezekben az eseményekben az a legnagyobb kockázat, hogy gyakran igen rövid idő áll csak rendelkezésre ahhoz, hogy a partokról elmeneküljön az ember.

2012 óta van Franciaországnak cunamiriasztó-rendszere, amely a földrengések nyomán kipattanó cunamikra figyelmeztet. Az állami riasztórendszer aztán szükség esetén a veszélyeztetett régióban lévő emberek telefonjára automatikus riasztást küld egy rengés után, 15 percen belül. Azonban e rendszerből hiányoznak a helyi, csuszamlások miatti cunamik.

A partokon (beleértve Korzika városait is) mintegy 164 ezer lakos él azon szűk sávban, amelyet egy-egy cunami esetén ki kell üríteni. A nyári időszakban ehhez 865 ezer strandolót is hozzá kell számítani… A kutatások és számítások alapján az egész partvidéken meghatározták e területeket, és kijelölték a menekülési útvonalakat is. Csak a Côte d’Azur területén mintegy száz olyan menedékhelyszínt jelöltek ki, amelyekhez a partról menekülő útvonalak vezetnek. Az útvonalak kijelöléséhez figyelembe vették, hogy miként lehet a leggyorsabban, legkönnyebben elérni a menedékhelyeket.