A Tatuin és az Arrakis sem lenne lakható

Szomorú hír lehet a sci-fi rajongóknak, de úgy tűnik, sem az Arrakis, sem a Tatuin nem lehet alkalmas az életre, egy új kutatás szerint. A Washingtoni Egyetem kutatói nemrégiben felmérték, mennyi is a valóban elengedhetetlen mennyiségű víz az élet körforgásához. A Planetary Science Journal folyóiratban tették közzé eredményeiket.

Arra jutottak, hogy minimum a földi óceánokban lévő vízkészlet 20-50 százaléka szükséges ahhoz, hogy a természet körforgásában a víz megmaradhasson a felszínen.

Jelenleg már több mint 6000 exobolygó létezését igazolták a szakemberek, azonban csak egy maroknyi tartozik azok közé, ahol elméletben volna lehetősége az életnek. Ezt elsődlegesen a csillag körüli lakhatósági zóna alapján határozzák meg, az a bolygó, ami e zónában kering, a felszínén folyékony állapotú vizet hordozhat – jelen tudásunk szerint ez elengedhetetlen az élethez. Persze az, hogy van víz egy bolygón, még nem jelenti, hogy valóban ki is alakult ott az élet.

A kutatók most kimondottan azokra a bolygókra koncentráltak, amelyek kimondottan kevés vízzel rendelkezhetnek, jóval kevesebbel, mint a Földön akár egyetlen óceán is. A kutatók számításai azt mutatták meg, hogy kulcstényező a víz mennyisége.

Elegendő víz nélkül nem tud fennmaradni az a természetes szénciklus, ami a bolygók légköre és belseje közti áramlásával, sok millió éves időskálán kiegyensúlyozott szinten tartja a bolygó hőmérsékletét. Ne valami extra dologra gondoljunk: ez az a ciklus, amit mi is jól ismerünk és átélünk, a légköri szén-dioxidnak köszönhetően.

Segítsd te is a National Geographic munkáját! A Google új, Preferred Sources funkciója lehetővé teszi, hogy a Google-fiókkal rendelkező felhasználók megjelöljék preferált, megbízható hírforrásaikat. Magazinunk számára nagy segítséget jelentene, ha minél többen a National Geographicot is ezek közé választanák.

Ha támogatnád munkánkat, jelentkezz be Google-fiókodba, majd az alábbi linkre kattintva jelöld meg a National Geographic oldalát preferált forrásként!

A természetes módon a vulkánokból a légkörbe kerülő szén-dioxid egy idő után a csapadékkal, abban feloldódva a felszínre jut. A csapadékvíz eróziós és kémiai mállasztó hatása elősegíti aztán, hogy a felszíni kőzetekből kioldódó szén az óceánok fenekére jusson. Onnan a lemeztektonikai folyamatok révén bejut a bolygó mélyébe, majd sok millió évvel később újra a felszínre kerül a hegységképződéssel. Könnyen érthető: ha túl kevés a víz ahhoz, hogy az csapadékként kihulljon, az egész ciklus leáll.

A vulkánokkal a légkörbe jutó szén-dioxid mennyiség folyamatosan halmozódik, majd a sok szén-dioxid hatására a Vénuszhoz hasonló üvegház-bolygó jön létre, ahol egyetlen csepp felszíni víz sincs már.

Ez azt jelenti, hiába van a lakhatósági zónában egy bolygó, ha száraz, nagy valószínűséggel az nem lesz lakható

– mondta a kutatást vezető Haskelle White-Gianella.

A kutatók a mostani számításaikba a korábbi hasonló modellezésnél összetettebb módszert használtak, több tényezőt figyelembe vettek. Gyakorlatilag a földi szénciklusra kifejlesztett modelleket állították át más, kevesebb vizet tartalmazó bolygók esetére.

Az így végzett modellszámításokkal nemcsak azt vizsgálták meg, hogy mennyi víz is kell a bolygókon a szénciklus fenntartásához, hanem azt is, hogy vajon ez a probléma állhat-e a Vénusz sorsa hátterében. Arra jutottak, hogy a korlátozott, a földinél némiképp kisebb mennyiségű víz hatására könnyen válhatott azzá, a szén-dioxidban rendkívül dús légkörű hiper-üvegházzá bolygótestvérünk, amit ma ismerünk.