Túlbetonozva: magunkat sodorjuk veszélybe a sok beépítéssel

A modern fejlődés képe ma sokszor a fejlődő infrastruktúráról szól: új utak épülnek, logisztikai központok nőnek ki a földből, bevásárlóparkok jelennek meg a városok szélén. Az erőtlenül ellenőrzött építésügyi szabályok mellett a családi házak udvarain egyre gyakrabban váltja fel a növényzet egy részét térkő és a beton. Ezek a változások kényelmesebbé és gazdaságilag aktívabbá tehetik környezetünket, ám ritkán gondolunk bele, milyen árat fizet ezért a természet — és végső soron mi magunk is.

A talaj ugyanis jóval több, mint egyszerű építési terület. Élő rendszert alkot: vizet tárol, hűti a környezetét, élőhelyet biztosít növényeknek és állatoknak, valamint alapja az élelmiszer-termelésnek. Amikor egy területet leaszfaltozunk vagy beépítünk, ezek a funkciók hosszú időre megszűnnek – hívják fel a figyelmet a 2024-es Klímatudomány 10 Üzenete az Élhető Jövőért Nyilatkozatot kiadó tudósok legújabb, Túlbetonozva című felhívásukban.

A Klímatudomány 10 Üzenete az Élhető Jövőért Nyilatkozat mögött álló tudósok figyelemfelkeltő kampányt indítottak, amelyben azokat a túlbetonozott, természetkárosító helyeket keresik egy fényképpályázat keretében, amelyek jól példázzák, milyen rossz irányba haladunk – és miért kellene ezen változtatni. Olyan képeket várnak ezen az oldalon június 30-ig, amelyek bemutatják a túlzott beépítés, a lebetonozás és a zöldfelületek eltűnésének valóságát – legyen az egy parkolóvá alakított zöldterület, egy kihalt pláza környéke vagy egy indokolatlanul kiépített útszakasz. A szakmai zsűri által kiválasztott képeket kiállításon mutatják majd be a nyár folyamán.

A Green Policy Center szakmai műhely számításai alapján Magyarországon naponta hozzávetőleg 11–13 focipályányi terület kerül ki a természetes körforgásból építkezések vagy burkolások miatt. Erdők, mezők, legelők és termőföldek helyén utak, parkolók és ipari létesítmények jelennek meg. A változás különösen látványos az agglomerációkban, a Balaton környékén, valamint az autópályák és nagyvárosok mentén.

Így terjeszkedik az infrastruktúra

Mindez sokszor úgy történik, hogy közben rengeteg meglévő épület áll üresen. A 2022-es népszámlálás hivatalos adatai alapján kiszámolható, hogy több mint 570 ezer lakást és családi házat nem laknak életvitelszerűen, vagyis a teljes lakásállomány közel 12,5 százaléka – igaz, ezek egy kisebb részét valószínűleg használják pár napra bérelhető szállásként, irodaként vagy rendelőként.

Tehát, míg Magyarországon fogyatkozó népesség mellett több százezer lakóingatlan kihasználatlan, számos belvárosi üzlethelyiség zárva van, sorra indulnak újabb zöldmezős beruházások. Ahelyett, hogy a meglévő épületállományt újítanánk fel és hasznosítanánk újra, gyakran egyszerűbbnek és olcsóbbnak tűnik új területeket beépíteni.

Hasonló a helyzet az úthálózattal is. Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is rendkívül sűrű a közúthálózat, mégis folyamatosan épülnek újabb utak. Összehasonlításképpen: hazánkban az egy főre eső közút hossza 23 méter, miközben egy osztrák polgárra mindössze 13,85 méter, egy cseh lakosra 11,91 méter, egy szlovákra pedig mindössze 8,3 méter jut – persze a helyzet nem ilyen egyszerű, hiszen az értéket sok tényező, így a településszerkezet is befolyásolja.

Pedig minden új nyomvonal tovább darabolja a természetes élőhelyeket, elszigeteli az állatpopulációkat, megszakítja az ökológiai folyosókat, és tovább csökkenti a természetes területek arányát.

Rendszerek borulnak fel a beépítés miatt

A mesterséges felszínborítás egyik legsúlyosabb következménye a vízháztartás felborulása. A természetes talaj képes elnyelni és tárolni a csapadékot, mintha egy hatalmas szivacs lenne, ha azonban beton vagy aszfalt borítja, a víz nem tud beszivárogni.

Egy hirtelen lezúduló eső így nem a talajvízkészleteket tölti, hanem villámárvizeket okoz az utcákon. Közben a talaj kiszárad, és egyre gyakoribbá válnak az aszályos időszakok is – a klímaváltozás hatásai tehát a beépítések miatt még súlyosabban érintenek bennünket.

A természetes élőhelyek eltűnése a biodiverzitást is veszélyezteti. A mezők és gyepek felszámolásával állatok és növények sokasága veszti el életterét. Nemcsak a látványos fajokról van szó: a talajban élő szervezetek, így a giliszták, rovarok, gombák és mikroorganizmusok nélkülözhetetlen szerepet játszanak a talaj termékenységének fenntartásában. Ezek a rendszerek lassan épülnek fel, de gyorsan tönkretehetők.

A termőföldek elvesztése ezeken kívül az élelmezésbiztonság szempontjából is komoly kockázatot jelent. Az elmúlt évtizedekben Magyarország mezőgazdasági területe jelentősen csökkent, megközelítőleg 1,4 millió hektárnyi mezőgazdasági területet, (22 százalék) vesztettünk el 1990 óta.

Minden beépített hektár kevesebb lehetőséget jelent hazai élelmiszer-termelésre, miközben az éghajlatváltozás következtében a mezőgazdaság egyébként is egyre nehezebb helyzetbe kerül. Minél több termőföldet veszítünk el, annál inkább kiszolgáltatottá válhatunk az importnak és a globális ellátási problémáknak.

A városokban mindezt saját bőrünkön is érezzük: a lebetonozott környezet nyáron sokkal jobban felmelegszik, mint a növényzettel borított területek. A fák hiánya miatt kevesebb az árnyék és a párolgás hűtő hatása, így kialakul az úgynevezett városi hősziget-hatás. Egy-egy nyári hőhullám idején a sűrűn beépített városrészekben akár több fokkal magasabb lehet a hőmérséklet a zöldebb területekhez képest.

Mit tehetünk?

A probléma ráadásul nemcsak nagyberuházások szintjén jelenik meg, a mindennapi döntéseink is számítanak. Egyre gyakoribb, hogy a kertekből eltűnnek a fák, a gyep helyét a talajt teljesen elzáró műfű vagy térkő veszi át. Egyetlen udvar lebetonozása jelentéktelennek tűnhet, de országos szinten ezek a kis változások összeadódnak és drasztikusan csökkentik a településeink klímaalkalmazkodó képességét. Pedig a természetes kertek nemcsak szebbek lehetnek, hanem hűtik a környezetet, javítják a levegőt és segítenek megtartani a csapadékvizet is.

A helyzet komoly, de nem reménytelen. Számos megoldás létezik, amelyekkel csökkenthető a további területvesztés. Az üresen álló épületek újrahasznosítása, a barnamezős fejlesztések előnyben részesítése vagy a közösségi közlekedés fejlesztése mind hozzájárulhat ahhoz, hogy kevesebb természetes területet kelljen feláldozni. Fontos lenne a városi zöldfelületek növelése, a fásítás, valamint a meglévő zöldterületek szigorúbb védelme is.

A talaj nem végtelen erőforrás, amit egyszer lebetonozunk, azt nagyon nehéz visszaadni a természetnek. A fejlődés önmagában nem probléma — a kérdés az, hogy képesek vagyunk-e úgy fejleszteni településeinket és gazdaságunkat, hogy közben ne számoljuk fel saját környezeti biztonságunk alapjait.

Szerzők: Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center zöld szakmai műhely társalapítója és szenior klímapolitikai tanácsadója, Sipos Vera, a Green Policy Center klímapolitikai tanácsadója.