Különc bolygókezdemény maradványa ez a különös meteorit

A Coloradói Egyetem (Boulder) szakembere vezette kutatásban egy korábban ismeretlen ősbolygóra találtak kézzelfogható bizonyítékot. Ezek, az idegen szóval protobolygónak hívott objektumok olyan égitestek voltak a Naprendszer hajnalán, amelyek a kisebb bolygócsírákból egybeforrtak és már elkülönült a belső szerkezetükben a fémes mag és a szilikátos köpeny. Gyakorlatilag ilyen égitestnek tekinthetjük a Vesta nevű kisbolygót is.

A bizonyítékot egy igen ősi meteorit jelenti, az úgynevezett angrit típusú meteoritokhoz tartozó ritkaság. E meteoritok a Naprendszer legősibb magmás kőzeteinek maradványai, és feltételezhetően egy nagyobb égitestből származhatnak.

Ez az egykori égitest alig néhány millió évvel a Naprendszer 4,56 milliárd évvel ezelőtti születése után már létezhetett. Az eddig begyűjtött több mint 80 ezer darab meteorit közt mindössze 68 ilyen típusút ismerünk ez idáig. A most vizsgált példány az NWA 12774 jelű darab, amelyet 2019-ben egy északnyugat-afrikai meteoritkereskedőtől vásároltak.

E meteorit ásványait illetően szokatlan összetételű. Míg a mi kőzeteinkben, és más kőzetbolygókéban is igen gyakori a szilícium-dioxid, addig az angrit típusú meteoritokban alig-alig van. Emiatt sokan úgy gondolták, hogy az angritok egy kisbolygóról érkezhettek.

Azonban a coloradói kutatók egy klinopiroxén nevű ásványt azonosítottak e meteorit darabjában, amelyben ráadásul szokatlan mennyiségű alumínium is van. Mindezek pedig arról árulkodnak, hogy a kőzet, amelyből e meteorit ered, egykor hatalmas nyomáson, nagy mélységben alakult ki.

A számítások szerint az ehhez szükséges nyomás több mint 17-szer nagyobb kellett legyen, mint amekkora a Mariana-árok mélyén mérhető, vagyis mintegy 1,75 gigapascal. Ilyet pedig csak egy nagy méretű, minimum 2000 kilométer átmérőjű égitest mélyén kaphatott a kőzet. Azonban itt még nincs vége! Más ásványtani jelek arra utalnak, hogy az égitest még nagyobb lehetett, elérhette a 3600 kilométeres átmérőt – a Holdunk 3475 km átmérőjű.

Ezek az ásványok, ha nagy mélységben alakultak volna ki, már nem őriztek volna meg olyan alaki tulajdonságokat és kémiai mintázatokat, amiket a kutatók azonosítottak. Ezért következtettek arra, hogy kisebb mélységben jött létre a kőzet, ami meteoritként lehullott bolygónkon. Ez viszont azt jelentheti, hogy az égitest maga még nagyobb lehetett, nemcsak a Holdunk, de akár a Mars méretét (6780 km átmérő) is megközelíthette. Az összetétele alapján ez az ősbolygó eltérhetett a ma létező kőzetbolygóktól.

Ennek oka részint abban keresendő, hogy milyen elképesztően ősi volt ez az égitest: mivel alig 4 millió évvel fiatalabb csupán a Naprendszer legrégebbi szilárd anyagánál, a CAI-zárványoknál (ezek kalciumot és alumíniumot tartalmazó pelyhek, amelyeket egyes meteoritokból ismerünk). Ebben az időben a protoplanetáris korong anyaga még nem keveredett el teljesen, és lehettek olyan anyagcsomók, amelyek sokat tartalmaztak ezen alumíniumban bővelkedő összetevőkből.

Így egy korai ősbolygóba ezek beépülhettek, azonban az ősbolygó az ütközése során szinte teljesen megsemmisült. A ma létező angrit típusú meteoritok jelenthetik az egyetlen bizonyítékát annak, hogy valamikor volt egy ilyen, első generációs, különc kőzetbolygó.