Ezért fagyhatott be előbb az Antarktisz, mint az északi sarkvidék

Az Antarktika jégtakarója nagyjából 34 millió éve kezdett formálódni, addig a szárazföld nélküli északi sarkvidéken csak mintegy 25 millió évvel később. Mindez egy, a mainál mintegy 5 Celsius-fokkal melegebb bolygón zajlott. Könnyen merül fel hát a kérdés, hogy mi lehetett még, ami befolyásolhatta a déli sarkvidéken a jég születését.

Nemrégiben egy nemzetközi kutatócsoport egészen érdekes részletet azonosított az aszimmetrikus eljegesedés okai közt. A kutatásról a német Helmholtz Földtudományi Kutatóközpont (GFZ) számolt be.

Az okok hátterében egy 160 millió évvel ezelőtti folyamat állhat: a Gondwana szuperkontinens feldarabolódása.

Az északi és a déli sarkvidék közti alapvető különbség az, hogy míg az északin a Jeges-tenger található, a délin az Antarktika. A kontinens léte ugyan alapfeltétel volt a korai eljegesedéshez, de önmagában nem volt elegendő.

A kutatók sok évi munka során arra jutottak, hogy szükséges volt az is, hogy a szárazföld megemelkedjen. Amikor kellő magasságba nyúló hegyek és felföldek jöttek létre a déli kontinensen, azok már elég hidegek voltak ahhoz, hogy rajtuk a hó és a jég megmaradhasson. Az így kialakult központi, jeges magaslat apránként tudott növekedni azután, hogy végül a teljes kontinenset betakarja.

No de hogyan játszik ebben szerepet a Gondwana sokkal korábbi szétszakadása? A szuperkontinens feldarabolódása során nemcsak az Antarktika és Afrika közti hasadék alakult ki, hanem ennek hatására mélyen a földköpenyben instabilitási hullámok jöttek létre. Ezt a kutatók egy néhány évvel ezelőtti kutatásukban modellezték, és jutottak el oda, hogy e hullámok miként is játszanak közre a felszín kiemelkedéseiben.

A köpenyben igen lassan (sok-sok évmillió alatt) végighaladó instabilitási hullámok hatására a kontinentális kőzetlemez aljából folyamatosan darabok fognak lehámlani. És ahogy egy hőlégballon is emelkedni kezd, ha kidobálják a benne lévő súlyt, úgy a kontinens is emelkedni fog, ha veszít a terhéből.

A Gondwana feldarabolódását követő eseményeket számítógépes modellezéssel is megvizsgálták, s a valós domborzathoz nagyon hasonlót kaptak. Amint a kutatók megvizsgálták az Antarktika jég nélküli domborzatát, sikerült is megtalálni az árulkodó nyomokat, amelyek ugyanolyan térszínemelkedést mutattak, mint amilyeneket a korábbi kutatásukban már másutt találtak.

Mintegy 50 millió évvel ezelőtt a kelet-antarktikai, a mai jégtakaró alatti Gamburcev-hegység magassága még 1500 méter alatt volt, azonban akár már 40 millió évvel ezelőtt elkezdhetett halmozódni a jég. Ekkor már a hegység fele 2000 méter fölé lógott az emelkedésnek köszönhetően.

Az emelkedés a Kelet-Antarktika jelentős részét érintette, kialakult egy magasabb fekvésű terület a kontinensen. Ez már elegendő volt ahhoz, hogy egész évben megmaradjon a hó, a jég, és hízni kezdjenek a gleccserek.

Ahogy egyre fehérebbé vált a terület emiatt, s egyre növekedett, egyre több napfényt is vert vissza, ez pedig lassan tovább csökkentette a hőmérsékletet. A hidegebb levegőben kevesebb pára lehet, s ezzel kevésbé tudja szigetelőrétegként óvni a felszín hőjét, ez tovább fokozta a lehűlést.

A kutatók által felállított, igen tetszetős, több oldalról támogatott elméletet lehetne igazolni is, ha meg tudnánk vizsgálni, mi van az Antarktika alatt, például a Gamburcev-hegység alatti régióban. A jégtakaró miatt mély kőzetfuratokat biztosan nem tudunk kiemelni, csupán az e területről a gleccserek segítségével kijutó kőzeteket lehet megvizsgálni. Ez eddig a most ismertetett elméletet támogató adatokat nyújtott.