Hamarosan érkeznek a Perseidák: ezt érdemes tudni a nyári csillaghullásról

Augusztus 12/13-án éjjel számíthatunk a legnagyobb látványra, amikor egy perc zavaró holdfény se nehezíti a hullócsillagok megpillantását.

Meteorokat, hétköznapi nevükön hullócsillagokat akkor láthatunk, ha egy Nap körül keringő égitest – üstökös vagy kisbolygó – felszínéről leszakadt porszemcsével találkozik bolygónk. E szemcsék (itt a homokszemtől a néhány centis nagyságig nevezzük őket szemcsének) igen nagy sebességgel a légkörbe érve a súrlódás hatására felizzanak, és mi ezeket a felszínről hullócsillagként látjuk felvillanni és kisebb-nagyobb utat bejárni az égen. Amikor a szemcse forrását adó égitest kering a Nap körül, sok szemcse szakad le róla, s ezek hosszú időn át ugyanazon pályát követik, mint maga az égitest.
Ezt úgy képzeljük el, hogy e szemcsék az égitesthez hasonlóan tovább járják eredeti útjukat. A különféle hatások lassanként kitérítik őket, ezért kiszélesedik és az eredeti úttól kissé eltér a porszemcsékből álló régió, amelyet minden évben ugyanazon időszakban átszel a Föld.
Ilyenkor idelenn egy-egy meteorrajt figyelhetünk meg, amelynek látványát egyrészt a felizzó szemcsék száma, másrészt azok nagysága határozza meg. Ha azonos eredetű, egy rajba tartozó (egyforma összetételű és sebességű) szemcsékről van szó, annál fényesebb lesz a hullócsillag, minél nagyobb a szemcse. A fenti interaktív ábrán ezt alaposan megnézhetjük!
Ezúttal igazi, sötét éjszakára esik az év legismertebb meteorrajának maximuma – Murphy törvényei szerint ilyenkor szokott érkezni az évszázad ciklonja, de legalábbis fixen borult az éjjel. Azért készüljünk úgy, hogy szerencsénk is lehet!

Átlagosan óránként 40-50 meteort lehet látni belőle tiszta, sötét, vidéki égen, ám ez az év még a gyengébb évekhez tartozhat az előrejelzések szerint. Ez annak köszönhető, hogy csupán az alap porszemcse-rajjal találkozik össze bolygónk, és nem lesz ezen felül további extra porcsomó a pályánkon, ami megnövelné a meteorok számát.
Az, hogy újholdra esik a maximum, megnöveli a halvány rajtagok láthatóságát, így még ha nem is lesz fergeteges meteorparádé, az élmény akkor is szebb lesz, mint egy erősen holdfényes időben volna nagyobb aktivitás mellett.
Mivel nagyon sok helyen harangozzák be úgy e rajt, hogy „óránként száz” meteort lehet látni, érdemes tisztázni ezt a kérdést, merthogy nagyon nem igaz ez a szám. A meteorrajok aktivitását, vagyis azt, hogy mennyi meteor hullik egy adott rajból egy adott éjszakán, egy speciális számadattal jellemzik.
Ez a ZHR vagyis az zenitre vetített óránkénti meteorszám nem azt jelenti, hogy ennyi meteor hullik. E számadat egy elméleti lehetőséget mutat, ami azt jelzi, mennyi lehetne a meteorok száma, ha PONT a fejünk felett, az égbolt tetején, vagyis a zeniten volna a raj radiánsa.

A számadat arra szolgál, hogy az egyes rajokat, illetve az egyes éveket egymással össze lehessen hasonlítani. A gyakorlati meteormegfigyeléshez nem sok köze van, már persze azon túl, hogy így lehet tudni, miből kell levonni egy jó csomót.
Minél alacsonyabban áll a radiáns, annál kevesebb meteor hullhat a mi égboltunkra – ilyenkor is „kihullik” a teljes mennyiség a rajból, csak épp mi nem láthatjuk, mivel bolygónk gömbszerű alakjához köthető. (Ha tehát egy laposföld-hívőt szeretnénk meggyőzni, akkor a meteorok láthatósága is egy érv lehet a kezünkben.)
Szintén jellemző e rajra a vörös-zöld átmenetű szín, ezt csak a fényesebb meteoroknál lehet látni, de fotón is jól követhető. E színvilág két okhoz köthető. A meteorok nagy sebességük miatt már a légkör magasabb régiójában elkezdenek felizzani gerjesztve az ottani oxigént, ez vörös színt kölcsönöz nekik.
A szemcsék összetételére viszont jellemző a zöldes fényt adó magnézium, amikor felizzik a szemcse, akkor ilyen színben ragyog fel, és zöldes ennek köszönhetően az izzása közben róla leváló anyag is zöld lesz. Emiatt a meteor eleje vörös, a vége fokozatosan egyre zöldebb. A halványabb meteorok általában simán csak zöldek.

A rajtagok látszólagos kiindulási pontja, vagyis radiánsa már kora este felkel, vagyis alkonyat után bármikor feltűnhet az első meteor és egész éjjel hullhatnak. A radiáns a hajnal előtti órákban jár igazán magasan, ekkor láthatjuk a legtöbb hullócsillagot, elméletben. Hajnal előtt az esti aktivitás 2,5-szeresét láthatjuk! Azonban egy meteorraj sose teljesen egyenletes, mindig hullámzó az aktivitás, és a Perseidákra különösen jellemző, hogy csomósodik is a raj.
Ez utóbbi azt jelenti, hogy egymás után igen rövid időn belül több meteor is felizzik, majd akár perceken át egy se jön. Voltak már olyan évek, amikor például éjjel egy óra körül hirtelen rengeteg meteor hullott mintegy 20 percen át – aztán visszaállt a korábbi komótos mennyiségre. Ilyesmi bármikor előfordulhat, ezért a maximum éjszakáján ne csak kis ideig lessük az eget, hanem lehetőség szerint jó néhány órán át!
A Perseida rajon kívül más aktív meteorrajok is vannak ebben az időszakban, de azok mennyiségükben sokkal gyengébbek, mint Szent Lőrinc könnyei. Persze érdemes tudni róluk, azaz más irányból is érkezhetnek ilyenkor meteorok, de arányaikban csak a töredékét teszik ki a Perseida maximum éjjelén a perseidáknak.










































































































































































































