Szénkibocsátóvá vált a kiszáradt Aral-tó

A baj ritkán jár egyedül, ez fokozottan igaz az Aral-tó esetére: a kiszáradása nemcsak az élőlények és a környéken élő emberek számára súlyos hatású, nemcsak porviharokat okoz, hanem emellett a mederben egykor elraktározott szén is felszabadul. Egy spanyol vezetésű kutatócsoport nemrégiben azt mérte fel, hogy a tó kiszáradása során, az 1960-as évektől kezdődően 2022-ig mennyi szén szabadult fel a víz nélkül maradt tómederből. A kutatók 2022-ben egy expedíción a helyszínen végeztek méréseket és vizsgálatokat e célból.

A tavak, tengerek fontosak amiatt is, mert üledékeikben elraktározódik rengeteg szén. Ez a fenékre süllyedő, elpusztult élőlények kiülepedő szerves anyagainak öröksége. Amíg a víz él, a benne lévő algák, növények közvetlenül a légköri szén-dioxidból nyerik a szenet. Akár elfogyasztja egy állat, akár spontán ér véget a növény, alga élete, a végzete az, hogy elsöprő többségében a tófenéken, tengerfenéken fejezze be földi pályafutását. A minimális kivételt a halászat vagy a halevő madarak miatt a szárazföldre kerülő kicsike mennyiség jelenti csupán.

Ha egy tó vagy tenger kiszárad, a benne lévő szerves üledékekből szén-dioxid szabadul fel.

A kutatók a helyszínen 14 kijelölt ponton üledékfuratokat emeltek ki a kiszáradt mederből későbbi összetétel-mérésekhez. Emellett mérték a helyszínen is azt, hogy mennyi szén-dioxid áramlik ki a tómederből, és azt is megállapították, hogy milyen ennek a szénizotóp-összetétele. Ez utóbbi ahhoz kellett, hogy igazolni tudják: valóban a tó üledékében tárolt szén szabadul fel.

Ezen kívül felmérték a tómederben kialakult szegényes növénytakarót, valamint azt, hogy milyen mértékű a meder üledékének szél okozta eróziója. A vizsgálatok igazolták: a mederből áramló szén-dioxid valóban a korábban eltemetett szerves anyagokból szabadul fel.

A teljes időszakra vonatkozó számítások szerint eddig összesen több mint 748 millió tonna szén-dioxid jutott a légkörbe a tómederből annak kiszáradása során – összevetésül ez közel 15-ször akkora mennyiség, mint jelenleg Magyarország összes üvegházgáz-kibocsátása.

A számítások azt is feltárták, hogy még mindig van a meder üledékében 605 millió tonna felszabaduló szén-dioxidnak megfelelő szerves anyag. Ez a hatalmas mennyiség, ha sikerülne megakadályozni a légkörbe jutását, a klímacélok eléréséhez is hozzájárulna. Az így megtakarított kibocsátás pedig egy ország számára anyagi hasznot is jelenthet.

Azt úgy képzeljük el, hogy a tóba újra vizet juttató projekt nem pusztán költséges környezetvédelmi projekt lenne. A megtakarított kibocsátásért karbonkreditekkel lehetne pénzhez jutni, a kutatók számításai szerint 3,6-18 milliárd dollár értékben. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a karbonkreditek segíthetnék egy Aral-revitalizációs program megvalósulását.

A korábbi kutatások már felmérték, miként lehetne növelni a tómederbe jutó víz mennyiségét – persze csak a bevezető folyóknak otthont adó országok összefogásával. Ahhoz, hogy a tó 1960-ban vízzel fedett területének felén újra hullámok ringhassanak, a nagy területet érintő átalakítások 9,7 milliárd dollárba kerülnének. Olyan lépésekre volna szükség többek közt, mint az öntözőrendszerek modernizálása és hatékonyságának növelése, a vízszállítás optimalizációja. E lépéseket azonban csak a folyók teljes vízgyűjtő területén, összefogással, összehangoltan végezhetnék el

A kutatók hozzátették: bár üdvös volna, a teljes Aral-tó helyreállítása olyan elképesztő méretű politikai, társadalmi és technikai kihívást jelentene, hogy erről egyelőre biztosan le kell mondani. Azonban a megvalósítható részét el kell végezni e folyamatnak. Ráadásul számos más helyszínen is vannak kiszáradó tavak, ahol a problémák hasonlóak – és amelyekből szintén rengeteg szén kerül ennek okán a légkörbe. Ez azt jelenti, hogy a problémát nemcsak az Aral esetében kellene sürgősen megoldani.