Kiderítették, milyen típusú volt a dinógyilkos aszteroida

Amióta Luis Alvarez és fia 1980-ban megállapították, hogy a dinoszauruszok végzetét jelentő kréta végi kihalást egy objektum Földnek ütközése eredményezte, azóta kérdés: vajon miféle égitest is volt ez? A becsapódás olyan gigászi erejű volt, hogy az érkező égitest teljesen megsemmisült, illetve olyan mértékben elkeveredett a Föld kőzeteivel, hogy fizikai képtelenség belőle származó morzsát, darabot azonosítani. Azonban mégse teljesen lehetetlen kideríteni az égitest jellemzőit, a kémiai összetevői segítségével.

Egy francia vezetésű kutatócsoport nemrégiben a kréta időszak végét jelző, a becsapódást megörökítő geológiai réteghatárt vizsgálta meg. A réteghatárról Dánia, Spanyolország és Olaszország területén vett minták nikkel-izotópjainak összetételét térképezték fel a szakemberek, és ez alapján keresték meg, melyik meteorittípusba sorolható a Chicxulub-becsapódást létrehozó égitest.

A földkéreg nikkeltartalma rendkívül alacsony, azonban a meteoritokban – és nem csupán a vas-, hanem a kőmeteoritokban is – mintegy százszor magasabb arányban található meg. Ez azt jelenti, hogy a határrétegben található nikkel elsöprő többségben magából az égitestből származhat. A vizsgált fém izotóparányait nem befolyásolta a becsapódás, vagyis míg fizikailag megsemmisült az égitest, a kémiai ujjlenyomata a benne hordozott elemek formájában megmaradt.

A becsapódás során az aszteroida és a földkéreg egy része finom porrá és olvadékcseppekké alakult, amelyek a magas légkörbe jutva az egész Föld felett szétterültek, szétszóródtak. Ezek később kihullottak, és a kréta időszak végét jelző határrétegben őrződtek meg világszerte, így a most vizsgált helyszíneken is.

A korábbi, az aszteroida összetételét, típusát kereső vizsgálatok eddig más fémek izotóparányait mérték meg, például a platinacsoport, vagy épp a króm izotópjait. Ezek alapján az már körvonalazódott, hogy egy szenes kondrit volt a becsapódó kisbolygó.

Azonban ennek is többféle típusa létezik – így tovább kellett szűkíteni a lehetőségeket. Ebben nyújtott segítséget a nikkel, ráadásul a többi vizsgálattól független, önálló eredményt, bizonyítékot is jelent.

A vizsgált területek egykor tengerek voltak, így a tengerbe hulló, és annak aljzatán kirakódó üledékből kerültek ki a minták. Bár a kutatók lelőhelyenként kevesebb mint egy gramm kőzetmintával dolgoztak, a modern tömegspektrométereknek ennyi is elegendő volt ahhoz, hogy a nikkel izotóparányait rendkívüli pontossággal meghatározzák.

Az eredmények azt mutatták, hogy az égitest a CO-típusú kondritok közé tartozott. Ez a kőmeteorit-típus abban tér el más, hasonló típusoktól, hogy eléggé alacsony benne a víz és más illó anyagok mennyisége. Ez a becsapódást követő események szempontjából lényeges kérdés, ugyanis az égitest anyaga is hozzájárult ahhoz a porból és illó anyagokból álló felhőhöz, ami körbefogta a bolygónkat. Az illó anyagok (köztük a kén és a víz) mennyisége meghatározza, milyen volt a becsapódás utáni „nukleáris tél” időszaka.

Az eddigi modellezések során egy másik, több illó anyagot tartalmazó kondrit típust vettek alapul. Ha azonban valóban a CO-típusba tartozott a Chicxulub-becsapódást okozó kisbolygó, a hatások másképp, más időtartamra alakulhattak ki. Az pedig a kihalás során nem mindegy, hogy mennyi időre sötétült el az ég, vagy épp menyire erős lehűlést eredményezett a becsapódás.

Ha egy illó anyagokban szegény égitest érkezett, akkor e hatásokért elsődlegesen azok a földi anyagok felelősek, amelyek szintén elpárologtak s a légkörbe kerültek az óriási ütközés hatására. Ezt ugyan eddig is figyelembe vették, de nem egészen mindegy, hogy milyen mértékben járultak hozzá a globális katasztrófához. Amennyiben a friss kutatási eredményt más adatokkal is megerősítik, érdemes lesz újra modellezni azt is, hogy miként játszódhatott le maga a kréta végi kihalás.