Svalbard: a jég, a medvék és az ember határvidéke

Svalbard (Spitzbergák) egy különleges világ. Itt a sarki időjárás annyira kiszámíthatatlan, hogy ha rosszak a látási viszonyok – például egy hirtelen lecsapó hóvihar vagy makacs köd miatt –, a repülők egyszerűen nem szállnak le. Ilyenkor a gépek órák múltán vagy csak másnap tudnak újra próbálkozni, de éppen ez a vadság teszi a szigetcsoportot igazán különlegessé.

Svalbardtól északabbra már egyetlen állandó lakosságú civil település sincs, kizárólag időszakos tudományos kutatóállomások és katonai bázisok találhatók erre. Ez az a hely, ahol a települések határát jelző táblán túl a jegesmedvék miatt csak fegyverrel szabad kimenni az épületekből. A lakatlanabb partszakaszokon tucatnyi menedékház áll, amelyeket a történelmi időkben a prémvadászok használtak a hosszú, fagyos téli szezonban, napjainkban pedig a kutatók, túrázók vagy a jegesmedvék elől menekülők használhatnak vészhelyzeti menedékként.

Ezeken a helyeken hagyományosan szándékosan nyitva hagyják az ajtókat – vagy nem zárják kulcsra azokat –, hogy ha egy vándor vagy kutató a pusztaságban, hóviharban eléri a házat, azonnal be tudjon menekülni a fagy elől. Emellett a betévedő jegesmedvék sem rongálják meg annyira az épületet, mintha zárt ajtót találnának.

Svalbard: jegesmedvék birodalma

Fotósként régi nagy álmom vált valóra azzal, hogy eljuthattam az északi sarkvidékre, ahol nemcsak a természet nyers erejével találkoztam, hanem megpillanthattam a jég királyát, a jegesmedvét is. A sarki expedíció csúcspontja az volt, amikor a hajónk csendben megközelítette a tengerjég peremét. Ott, a végtelen fehérség és a sötétkék víz határán sétált egy jegesmedve – élőben látni ezt az erőt és méltóságot mindent felülmúló élmény volt.

23 fotó

A populációk csökkenésének elsődleges oka a sarkvidéki tengeri jég olvadása. A medvék a jégtakarót használják vadászterületként a fókák elejtéséhez: ahogy a jég szezonálisan korábban olvad el és később fagy be, hosszabb időt kell a szárazföldön tölteniük, ami kihat a kondíciójukra és a szaporodási rátájukra is. Igaz, a régióban a faj még viszonylag jó helyzetben van.

Hajóval felfedezve a jég birodalmát rozmárokat és fókákat láttunk. A tundrán tett fotóstúrán sarki róka, lúd és sokféle madár került a lencsevégre. A környéken nagyon gyakori tengeri madár a sirályhojsza (Fulmarus glacialis), amelynek csőrén egy furcsa, csőszerű képződmény, a csőorr vagy orrnyílás látható. Ennek két fő funkciója van.

Sómentesítés: A tengeri madarak sós vizet isznak, és a szervezetükbe jutó felesleges sót egy speciális sómirigyen keresztül választják ki, amely ezen a csövön keresztül csepeg ki vagy távozik a madár orráról.

Szaglás és légzés: A cső alakú orrnyílás segít a táplálék (dögök, halak, plankton) kiszaglásában a nyílt tenger felett, emellett a repülés közben beáramló levegő szabályozásában is szerepet játszik.

A friss hóban száguldó sarki kutyaszán pedig egyenesen felejthetetlen élmény volt.

27 fotó

Svalbard geológiája és magbunkere

A tundrán gyalogolva a táj minden métere történelemről mesélt. A helyi szénbányák mélyén barangolva – ahol a több millió éves, kiváló minőségű szénrétegek találhatók – szinte megállt az idő.

A felszínen pedig lenyűgöző természeti jelenségekbe is belebotlani: Svalbard egyes patakjainak medrében élénk narancssárga vagy vörösesbarna elszíneződés látható.

A mélyebb kőzetekből és a permafroszt aktív rétegéből a talajvíz vas-ionokat old ki.

• Rozsdásodás (oxidáció): Amikor ez a vasban gazdag víz a felszínre jut és érintkezésbe lép a levegő oxigénjével, a vas oxidálódik, és vízben oldhatatlan vas-hidroxiddá vagy vas-oxiddá alakul.
• Baktériumok szerepe: A sarki vizekben vasoxidáló baktériumok telepednek meg, amelyek biológiailag katalizálják a folyamatot, és nyálkás, rozsdás bevonatot képeznek a meder alján.

A katonai bunkerek és a történelem nyomainak kutatása után egy egészen másfajta építményhez is eljutottam: elhaladtunk a híres nemzetközi magbank, a Svalbard Global Seed Vault mellett is. Ez a létesítmény az emberiség „biztosítási kötvénye”: célja, hogy globális katasztrófa – például atomháború, éghajlatváltozás vagy világjárvány – esetén biztosítsa az élelmiszer-ellátás alapját képező növényfajok megőrzését. A Föld szinte összes haszonnövényének magmintáit őrzik itt, hogy egy-egy krízis után újra lehessen indítani a mezőgazdaságot.

Ez az atombiztos, betonból készült létesítmény a permafroszt (örökfagy) ölelésében, a hegy mélyére vájva épült. A természetes hűtés biztosítja, hogy még áramkimaradás esetén is megmaradjon a magok tárolásához szükséges optimális hőmérséklet (kb. –18 °C). Úgy tervezték, hogy ellenálljon földrengéseknek, robbanásoknak és a tengerszint-emelkedésnek is.

Bár az örökfagy birodalmának tervezték, a klímaváltozás korábbi hatásai (a szokatlanul meleg esőzések) miatt a bejárati alagút beázott – a víz szerencsére megfagyott, a magvakat védő belső kamrák épségben maradtak, azóta pedig teljesen vízhatlanná alakították az alagutat.

A táj, a magbunker csendje, a vadon és az élővilág találkozása olyan komplex élmény volt, amelyet örökre megőrzök.

Szerző: Judy Foto