Kenai-félsziget: ahol a hegyek, a jég és az óceán találkozik

Alaszka több mint 130 tűzhányót és vulkáni területet, valamint becslések szerint mintegy 100 ezer gleccsert rejt. A vulkáni működés, a földrengések, a tektonikai mozgások és a gleccserek évmilliók óta, megállás nélkül formálják a tájat. Vannak átalakulások, amelyek lassan és folyamatosan, szinte észrevétlenül zajlanak, míg más folyamatok másodpercek alatt, a szemünk láttára formálják át a környezetet.

Az Egyesült Államok utolsó vadonjaként is emlegetett régió a Csendes-óceán és Észak-Amerika lemezeinek találkozási zónájában, a csendes-óceáni Tűzgyűrű vonalában fekszik. Emiatt a térségben a lemeztektonikai mozgások rendkívül aktívak.

Földrengések vidéke

A Föld felszíne alatt a kéreglemezek folyamatosan mozgásban vannak, egymásnak ütköznek. Ennek során a sűrűbb és nehezebb Csendes-óceáni-lemez az Észak-amerikai-lemez alá bukik, amit olyan intenzitással kísérik a földrengések, hogy Alaszka méltán számít az USA földrengések által leginkább fenyegetett államának. Évente közel 22 ezer szeizmikus eseményt regisztrálnak.

A földrengések erejét talán mi sem érzékelteti jobban, mint az 1964. március 27-én bekövetkezett, 9,2-es magnitúdójú nagy alaszkai földrengés. Az Egyesült Államok történelmének legnagyobb rengése mintegy 4,5 percig rázta a földet, és másodpercek alatt drámaian átalakította a földfelszínt:

• egyes helyek több méterrel megsüllyedtek;
• máshol a magasba emelkedtek;
• de az eseményt pusztító cunamik és földcsuszamlások is követték.

A térség hegyvidékei ma is formálódnak. Alaszka ad otthont az Egyesült Államok húsz legmagasabb csúcsa közül 17-nek, köztük a fenséges Denalinak, Észak-Amerika legmagasabb hegyének, amely 6190 méterrel emelkedik a tengerszint fölé. A Denali környezetének kiemelkedését a térség aktív tektonikája is segíti: a Denali-törésrendszer mozgása mintegy 7 milliméter évente.

15 fotó

Így alakult át az alaszkai félsziget

Az alaszkai táj arculatának másik fontos szobrászai, a gleccserek, melyek egyes helyeken visszahúzódnak, máshol pedig időszakosan előrenyomulnak. Joggal merül fel a kérdés, hogyan lehet egy ennyire jeges vidéknek ilyen buja, zöld növényzete. A válasz egyik kulcsa éppen a globális felmelegedés okozta jégolvadásban rejlik.

Körülbelül 200 évvel ezelőtt a dél-alaszkai Kenai-félszigeten ma látható mérsékelt övi esőerdő egy részét még jég borította. A gleccserek visszahúzódása után az egykori jégfelszín helyén csupasz kőzet és törmelék maradt, ezt a frissen felszabadult területet fokozatosan hódította vissza a vegetáció.

Legyél Te is előfizetőnk!Tetszik a National Geographic online tartalma? A nyomtatott magazinban további, máshol nem elérhető történeteket és fotókat találsz. Aktuális előfizetési akciónkról itt tájékozódhatsz.

Elsőként mohák, zuzmók és más szélsőséges körülményeket is elviselő növények telepedtek meg az egykori morénában. Ezek a növények idővel hozzájárultak a talaj kialakulásához, amelyben később gyökeret ereszthettek az éger- és nyárfák, majd a szitka lucok is meghonosodtak.

Ezek az égbe nyúló fák tökéletes napernyőként szolgáltak, így páfrányok, cserjék is elkezdtek megjelenni. A növényzet változása szakaszosan történt, és ahogy az erdő fejlődött, újabb és újabb állatfajok találták meg benne az életfeltételeiket.

A Kenai-félsziget az ökológiai szukcesszió lenyűgöző példája: egy gleccser által letarolt, szinte élettelen felszínből évszázadok alatt egy igen összetett erdei ökoszisztéma fejlődött ki.

Munkálkodó gleccserek Alaszkában

A Kenai Fjords Nemzeti Park egyik legmeghatározóbb képződménye a Harding-jégmező: a park területének mintegy felét borítja, és közel 300 méter vastag jégtakarója alatt egy egész hegyvidéki táj rejtőzik. Legalább 38 gleccser indul belőle, amelyek közül több egészen a tengerig ereszkedik.

A gleccserek a mai napig folyamatosan szobrászkodnak. A felhalmozódó hó a saját tömege alatt fokozatosan tömörödik, rendkívül kemény jéggé alakul, ami a hatalmas súlya és a gravitáció együttes hatására lassan elkezd lefelé csúszni. Ezek a rendkívül lassan mozgó jégfolyamok mély völgyeket vájnak az alapkőzetbe.

Amikor a gleccserek visszahúzódnak, jellegzetes U alakú völgyeket hagynak maguk után. A völgyeket idővel elönti a tengervíz, így születnek a fjordok.

Állatok a Kenai-félszigeten

A gleccserekből érkező olvadékvíz ásványi anyagokban gazdag édesvizet juttat a tengerbe. Ez a tápanyagdús édesvíz és a sós tengervíz keveréke, valamint a tápanyagokban gazdag parti vizek a rövid, ám rendkívül intenzív alaszkai nyár során oly termékennyé válnak, hogy Alaszka vizei Földünk egyik legnagyobb svédasztalává alakulnak.

A Kenai-félsziget körüli tengeri területek számos tengeri madárfaj számára kiemelkedően fontos gyülekező-, táplálkozó- és fészkelőhelyet jelentenek. A vidék közel 200 féle madárfajnak ad otthont. A part menti vizekben pedig számos tengeri emlős él, köztük kardszárnyú delfin, szürke bálna, hosszúszárnyú bálna, tengeri vidra, borjúfóka és a Steller-oroszlánfóka.

14 fotó

Volt szerencsénk megfigyelni pettyes bundájú borjúfókákat lustálkodni az öbölmenti sziklákon. Igazi kis zsírgombócok, majd’ szétrobbantak. Tengeri vidrák és lundák úszkáltak a jéghideg vízben, úszó jégtáblákon pihentek a sirályok, kormoráncsapatok lepték el az apró sziklaszirteket, pajkos fókák pörögtek-forogtak a jeges tengerben.

És miközben körülöttünk minden mozogni látszott – a víz, a jég, a madarak és az állatok –, egy pillanatra úgy éreztem, mintha itt valóban megállt volna az idő.

A Vadregényes Amerika eddig megjelent részei ezen az oldalon érhetők el.