Perui jégmintákban vizsgálták a trópusi metánforrásokat

Az üvegházhatású gázok közül a metán szerencsére nem marad sokáig a légkörben, azonban hosszabb távon a szén-dioxidnál 28-szor nagyobb hatást fejt ki, rövid távon pedig akár 80-szorost is. A jelenlegi metánkibocsátásról tudjuk, hogy a kétharmada emberi tevékenységhez kötött, egyharmada természetes. De vajon mennyi volt a természetes kibocsátás régen?

A jelenlegi természetes források közt a trópusok vizes élőhelyei vezetnek – azonban a légköri metánról elsődlegesen a két sarkvidék jégmintáiból vannak adataink. Könnyen érhető, hogy ezek nem tekinthetők pontos forrásnak a trópusokkal kapcsolatban.

Egy kutatócsoport, amelyet az Ohio Állami Egyetem szakembere vezetett, nemrégiben olyan jégmintát vizsgálhatott meg, amelyből a trópusok metánkibocsátására közvetlenül lehet rápillantani. A Nature hasábjain közzé tett kutatás során Peru legmagasabb hegyén, a Nevado Huascaran jeges régiójában gyűjtött mintát elemeztek. A trópusi hegycsúcs 6768 méter magas, és már évtizedek óta foglalkoznak a jégmintái vizsgálatával – pont a trópusi elhelyezkedése miatt.

A kutatók most egy 2019-ben kiemelt jégmintát használtak fel a vizsálatok során, s a jégbe zárt légbuborékokból 51-nek megmérték a metántartalmát, ezek az elmúlt 2000 évet ölelték át. Nemcsak a metán mennyiségét határozták meg így, hanem a metánban lévő szénizotópok arányait is, ez pedig felfedte, hogy honnan is ered az adott metán.

Ezen adatsorok változása időben nagyon hasonló volt a sarkvidéki mintákban mérthez, ezért a kutatók szerint a légkör globális metántartalmát őrizték meg a perui jégminták is. Voltak azonban igen lényeges különbségek is, a metán mennyiségében.

Az iparosodás előtti időszakban a perui jég metántartalma mind a grönlandi, mind az antarktikai jégmintákét meghaladó volt, ha nem is túl nagy mértékben. A grönlandi mennyiségnél 6-7 százalékkal, a déli sarkvidékinél 14-15 százalékkal volt magasabb a perui jég metánkoncentrációja. Az izotópvizsgálatok azt mutatták, hogy a metán eredetében a trópusok vizes élőhelyei, mocsarai domináltak, egészen pontosan azok a mikrobák, amelyet e helyszínek oxigénszegény talajában élnek.

A kutatók ezt követően modellezték az egyes földrajzi helyek jégmintáinak metántartalmát, kiszámították, hogy mekkora metánkibocsátásra volt szükség a mért értékekhez. Ha beszámították a perui adatokat, akkor a trópusok természetes kibocsátása 24 százalékkal magasabbnak adódott, mint amekkorának pusztán a sarkvidéki mérések alapján eddig véltük. Magyarán a természetes metánkibocsátásban a trópusi vizes élőhelyeknek nagyobb részük van, de ezzel nem az össz természetes kibocsátás vált többé.

Külön érdekesség volt még a minták elemzésekor, hogy a metán koncentrációjának változása időben egybeesett néhány eseménnyel. Nőtt a koncentráció a 15. század közepén, amikor az Inka Birodalom virágzásakor nőtt a mezőgazdasági termelés, majd lecsökkent a spanyol hódítás idejével. A kis jégkorszak leghidegebb időszakában ismét egy jelentős csökkenést láttak a metánkoncentrációban a kutatók. Ezekről nem lehet most azt állítani, hogy a változások okai voltak, ám időben együtt zajlottak velük.

A trópusok jege rendkívüli ütemben fogy, és a jéggel együtt elveszítjük mindazt a hatalmas adatbázist is, amelyet a jég a mostanihoz hasonló formában megőrzött. A jég persze nemcsak adatokat nyújt, hanem ivóvizet is ad emberek millióinak. Ha eltűnik, akkor víz se jut.