A zsűri kihirdette a 37. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjait

Több mint hatezer kép közül választotta ki a zsűri a 37. Magyar Sajtófotó Pályázat legjobb munkáit, melyekből 2019. április 4-én kiállítás is nyílik a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett pályázatra 276 szerző 2461 pályaművel pályázott sikeresen. A nemzetközi zsűri összesen 6305 képet tekintett meg az online előválogatás során, illetve a 2019. január 25-27. között Budapesten megrendezett zsűrizés időszakában – közölte Bánkuti András, a szakosztály elnöke a pályázat budapesti eredményhirdetésén.
A zsűri elnöke Szlukovényi Tamás fotográfus, kurátor (Kanada) volt, mellette Bielik István fotóriporter (Magyarország), Lois Lammerhuber fotográfus, könyvkiadó, fesztiváligazgató (Ausztria), Stefano De Luigi fotográfus (Olaszország) és Ami Vitale fotográfus, National Geographic magazin amerikai fotográfusa, Nikon-nagykövet (Amerikai Egyesült Államok) vettek részt a bírálatban.
Mónus Márton (MTI/MTVA) a legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat, valamint a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotográfusnak odaítélt Szalay Zoltán-díjat is elnyerte.
A legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díjjal Kurucz Árpádot (Magyar Idők) jutalmazták, a megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter pedig Török János (Délmagyarország) lett.

A MÚOSZ Nagydíját és az André Kertész-nagydíjat elnyerő két fotográfus nevét a 37. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitóján hirdetik ki.
A Hír-, eseményfotó kategória első díjasa Mónus Márton lett, a Képriport kategória legjobbjának pedig Zsolnai Péter (Bors) anyagát választotta a zsűri.
A Mindennapi élet (egyedi) kategória élén Reviczky Zsolt (HVG) végzett, a Mindennapi élet (sorozat) kategória első helyezettje pedig Bődey János (Index.hu) lett.
Az Emberábrázolás – portré (egyedi) kategória legjobb képét Páczai Tamás (Képmás Magazin) készítette, az Emberábrázolás – portré (sorozat) kategória első díjával pedig Kállai Mártont (Szabad Föld) jutalmazták.
A Művészet – műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása fotóriporteri eszközökkel (egyedi) kategória első helyezettjeként Csudai Sándort (Origo) hirdették ki, Kurucz Árpád pedig a Művészet – műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása fotóriporteri eszközökkel (sorozat) kategória első és második díját is elnyerte.
Ifj. Lőrincz Ferenc (szabadfoglalkozású) végzett a Sport (egyedi) kategória élén, míg a Sport (sorozat) kategória aranyérmese Zoltai András (szabadfoglalkozású) lett.
Ifj. Lőrincz Ferenc a Természet és tudomány (egyedi) kategória első helyezését is kiérdemelte, a Természet és tudomány (sorozat) kategória első díját pedig Máté Bence (Fotonatura Kft.) és Radisics Milán (szabadfoglalkozású) megosztva kapták meg.

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) kategória első díját. Olvasóink már korábban megismerkedhettek a Világjáró ózdi csibészekkel az ng.24.hu oldalán.