A nap képe: Erdő mélyén
Nem ritka, hogy a kockásliliom egyedül áll, az a tő azonban szokatlanul magányosan állt a fák között. Zalaegerszegen idén szokatlan nagy számban nyíltak ki, köszönhetően a csapadékos télnek.
A nap képe: Tavaszi esték fénye
Nyugodt, napos idő után, távol a városok fényétől napnyugta után elkezdenek előbújni a fényesebb csillagok, majd a csillagképek is. Végül teljesen besötétedik és szabad szemmel egy jó égbolt alól 2500 csillagot is lehet látni. Ha nincs fent a Hold, akkor különös fények tündökölhetnek még a sok csillag mellé. Az egyik fajta fény, melyet sokan ismernek a Tejút fénye, mely koratavasszal délkeletről egészen északnyugatig húzódik. Nem olyan fényes, mint nyáron, hisz pont kifelé nézünk a galaxisból. Nyugaton viszont olyan fény van, mely igaz nem a Földről, de a naprendszerünkből érkezik. Neve Állatövi fény és a bolygóközi poron szóródik a Nap fénye úgy, hogy azt sötét égbolt alól is lehet látni. A felvétel összesen 100 képből áll, egyfajta körpanoráma. A képek egyenként Samyang 35mm-es objektívvel és Canon 6D-vel lettek készítve ISO3200on f2.2őn és 30 másodperccel. H-alfa szűrővel még további 12 fotó lett gyűjtve ugyanezen beállításokkal 90 másodpercig a képen látható vöröses ködösségek miatt.
A nap képe: József Attila szobra
Gyurcsek Ferenc szobrász alkotása. A hely kiválasztását a költő hajdani (egyik) törzshelyéül szolgáló Japán kávéház közelsége és a tér irodalomnépszerűsítő funkciói indokolják - foglalt állást a Budapest Galéria igazgatója. Zsigmond Attila a szoborról így vall: a 120 centiméter magas, félalakos bronzportré az eddigi József Attila-ikonográfiától eltérő lírai kompozícióval új, a mai olvasó számára könnyebben befogadható, rokonszenvet ébresztő, hatásos portré. József Attila egy 60×60-as sötét gránittömbön áll majd, a Zeneakadémiához közel. A posztamensen a Kész a leltár című vers lesz olvasható.
A nap képe: Aranyba mártott pillanat
Ezt a képet a sóstói tanösvénynél, Székesfehérváron készítettem. A fotón egy dankasirály látható.
A nap képe: Darázs fullánk
Az év első darazsa, amit még az esti hűvös időben könnyű gyűjteni. A fotó 4x objektívvel készült, felső megvilágítással.







































































































































































































