A szép szürke


Már visszafelé tartottam a tavat kettéválasztó töltésen, amikor a mindig meglepetéseket tartogató, víz fölé torgyosuló fa mellett is elhaladtam. A vízi madarak szeretik ezt a helyet, a nap ha süt, betűz az ágak közé is, remekül belátni a vizet, a hideg napok után a meleg számukra is nyilván jól esik. A szürkegém teljesen belefeledkezett a tollászkodásba, veszélyérzete nyilván nem volt, a többi ágon ücsörgő bakcsók, gondolta időben jeleznek majd, ha menekülni kell. Hát így találkoztunk. Nekem kb. két percem volt fotózásra, csak ezt előre nem lehet tudni. Ott álltam teljes láthatóságomban, nem takart se bokor, se egyéb, na és a fényképezőben felcsapódó tükör zaja is elég árulkodó lehetett. A csapat ezek ellenére maradt, a gémünk nyaka behúzva, szóval semmi veszélyérzet. És bár a tollászkodásból vélhetően soha nem elég, azért fel-fel nézett, ha másért nem, megkérdezni a naptól: Na, hogy nézek ki? És a nap válaszolt is, a szemébe mondta: szürke vagy haver! De milyen szép szürke…!