A nap képe: Éjszakai viharfények

A Lófej-ködöt és régióját 2023.01.22-én kezdtem el fotózni Tápiószőlősről, egy az asztrofotózáshoz kifejlesztett monokróm hűtött kamerával, valamint keskenysávú szűrőkkel ( H-alfa, O-III, S-II ). A tervem az volt, hogy egy több 10 órás nyersanyagot tudjak összegyűjteni, hogy a halványabb részek is előbújjanak. Ezt teljesíteni, nagyon nem volt egyszerű feladat, ebben a folyamatosan rossz időjárásban. Az objektum fotózását végül 2023.03.16-án fejeztem be, mindezidáig 16 éjszakát tudtam kitelepülni az objektum megörökítésére. Összesen 41,15 órányi adatot gyűjtöttem össze, amit később modern és komplex képfeldolgozási módszerekkel dolgoztam fel. A ködről így egy, Hubble űrtávcső (HST) palettás színezésű kép készült. A Lófej-köd (más néven Barnard 33) egy sötét felhő az Orion csillagképben. A ködöt Edward Barnard fedezte fel 1899-ben. Híres sötétköd-katalógusában a 33-as számot adta neki, innen ered a Barnard 33 megnevezés. Nevét alakjáról kapta. Az egyik leglátványosabb sötét felhő az Orion csillagképben. A valóban lófejre hasonlító köd az IC 434 világító köd előtt (aminek köszönhető, hogy látszik), az Orion öve legdélibb csillaga, a Dzéta Orionis közelében helyezkedik el. Az IC 434 világító gázköd valamivel messzebb van, olyan 1600 fényévre, és a közelében lévő óriáscsillag, a Dzéta Orionis erős ultraibolya sugárzása gerjeszti fénykibocsátásra. Egyesek úgy vélik, hogy a két objektum ütközésének vagyunk tanúi, és az ebből származó energia jelenik meg fény formájában. A köd anyagában jelenleg is csillagok születnek. Megfigyelése elég nehéz, minimális fényszennyezettség mellett egy legalább 15–20 cm-es átmérőjű távcsőre van szükségünk. A csillagkeletkezési terület még számos igen látványos mély-ég objektumot rejt, ezek közül a leghíresebb a bal oldalt lévő fényes Alnitak csillag alatt látható emissziós köd, úgynevezett Láng-köd ( NGC 2024 )

Mocsári kockásliliomok összebújása egy esős tavaszi reggelen.

Pitypangon pihenő

Kékbegy, a nádasok énekese

Végre kedvezett az idő, így kitudtam szabadulni az éjszakába. A fotózás még délután kezdődött egy kis makrófotózással a Soltszentimrén és a naplementével helyszint váltva, de nem túl nagy távot megtéve a környék homokbuckás részére mentünk, ahol is szívemhez közel álló fenyők meredtek az ég felé. Nem is kellett más ellenőriztem a tájólás, beállítottam a kompozíciót és indult az időzítő. Míg pörgött az időzítő, az eget bámulva gyönyörködtünk az elhúzó látványos meteoritokban.