A nap képe: Santuario della Madonna della Ceriola


A Monte Isola csúcsán található Santuario della Madonna della Ceriola több irányból is megközelíthető. Átlagosan másfél órás túrával juthatunk fel ehhez a római katolikus templomhoz, de a túrázást kevésbé kedvelőknek lehetősége van a városból (a kikötőtől 2 perc sétára) buszra szállni, és a túra utolsó 20-30 percét leszámítva busszal is megközelíteni a 600 méter magasan fekvő templomot. Az épület a 16. században nyerte el a ma is látható formáját, de eredetileg a 13. században épült, valószínűsíthetően egy pogány templom helyén, ezzel az első Mária szentély volt, amit itt építettek. A harangtorony végül 1750-ben került a csúcsra, egy új szentély beépítésével egyidőben.A templomban a freskók és festmények mellett megtalálható egy osztrák tölgyfába vésett Madonna szobor, melynek számos csodát tulajdonítanak, többet között a 1816-os kolerajárvány idén nyújtott védelmet, ami a szigetlakókat megóvta a járványtól. Ennek tiszteletére a mai napig minden július második vasárnapján megtartják a Madonna del Cholera ünnepséget. A szobron látható arany koronát 1924-ben Monte Isola lakói által adományozott aranyból készítették.