Gerzson, Margit, Zétény2024. február 22., csütörtök
A nap képe

A nap képe: Inota, napkelte

2023.12.31.Szalai Attila
National Geographic Magyarország
2023.10.18 Napkelte az inotai hőerőmű hűtőtornyai mellett. A fotó a tornyoktól kb. 3 km-re készült az Inota melletti 181m magasságú Öreg-Kálvária domb tetején egy 600mm-es teleobjektívvel. A nap lencse alakja és torzulásai a különböző sűrűségű és optikai törésmutatójú légrétegeken áthaladó fény nem egyenes áthaladásának köszönhetőek. Az erőmű 1951. november 7-én kezdte meg a próbaüzemét, akkor kapta hivatalos nevét is: November 7. Hőerőmű. A létesítmény névleges teljesítménye teljes kiépülésével 120 MW volt, benne hét gőzkazán és hat turbógenerátor üzemelt. A hűtőtornyok rendelkeznek egy érdekes tulajdonsággal, mely minden bizonnyal megdobogtatja a mellettük elautózó matematikusok szívét. A tornyok alakja ugyanis forgáshiperboloid, melynek különleges jellemzője, hogy vonalfelület, vagyis görbült alakja ellenére egy egyenes szakaszokból álló rács írja le a felületét. Az építészek csak mosolyogva legyintenek, hiszen ők éppen e tulajdonsága miatt kedvelik ezt az alakot. Így ugyanis nem kell hajlított gerendákat használniuk az építkezésnél, végeredményben azonban mégis sima, görbült felülethez jutnak. Az erőművet 2001. december 30-án állították le. A több mint húsz éve bezárt hatalmas ipari létesítmény az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként a 2023 nyár végén új szerephez jutott. INOTA fesztivál néven kortárs elektronikus zenei és fényművészeti fesztivál került megrendezésre, valamint több mozifilm díszleteként is szerepelt (többek között a Szárnyas fejvadász 2049 is itt lett forgatva). [...via krudylib.hu]

2023.10.18
Napkelte az inotai hőerőmű hűtőtornyai mellett.
A fotó a tornyoktól kb. 3 km-re készült az Inota melletti 181m magasságú Öreg-Kálvária domb tetején egy 600mm-es teleobjektívvel.
A nap lencse alakja és torzulásai a különböző sűrűségű és optikai törésmutatójú légrétegeken áthaladó fény nem egyenes áthaladásának köszönhetőek.

Az erőmű 1951. november 7-én kezdte meg a próbaüzemét, akkor kapta hivatalos nevét is: November 7. Hőerőmű.
A létesítmény névleges teljesítménye teljes kiépülésével 120 MW volt, benne hét gőzkazán és hat turbógenerátor üzemelt.
A hűtőtornyok rendelkeznek egy érdekes tulajdonsággal, mely minden bizonnyal megdobogtatja a mellettük elautózó matematikusok szívét. A tornyok alakja ugyanis forgáshiperboloid, melynek különleges jellemzője, hogy vonalfelület, vagyis görbült alakja ellenére egy egyenes szakaszokból álló rács írja le a felületét. Az építészek csak mosolyogva legyintenek, hiszen ők éppen e tulajdonsága miatt kedvelik ezt az alakot. Így ugyanis nem kell hajlított gerendákat használniuk az építkezésnél, végeredményben azonban mégis sima, görbült felülethez jutnak.
Az erőművet 2001. december 30-án állították le. A több mint húsz éve bezárt hatalmas ipari létesítmény az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként a 2023 nyár végén új szerephez jutott. INOTA fesztivál néven kortárs elektronikus zenei és fényművészeti fesztivál került megrendezésre, valamint több mozifilm díszleteként is szerepelt (többek között a Szárnyas fejvadász 2049 is itt lett forgatva).
[…via krudylib.hu]

A nap képe: Kígyógomba

A nap képe: Kígyógomba

Ősszel a Szigetközben gyakran találkozok ezzel a kicsi gombafélével a fakérgeken. A képet két vaku segítségével készítettem.

A nap képe: Napkelte

A nap képe: Napkelte

Ködös napkelte az Alpokban. Az égitesten néhány napfolt is megfigyelhető.

A nap képe: Jégvarázs

A nap képe: Jégvarázs

Csütörtök reggel nálunk hó és jégdara esett vegyesen. A képen egy pici jégkristály van, ami az egyből olvadó hóra esett.

A nap képe: Csapatban

A nap képe: Csapatban

Kis csapat fogoly a hóesésben.

A nap képe: Gemenc, az ártéri erdő

A nap képe: Gemenc, az ártéri erdő

Bajánál a Duna 820 cm-rel tetőzött 2023 december 30-án. A Gemenci erdőt elárasztotta a Duna. 2013 óta nem volt ilyen magas a vízállás, akkor is a zöldár miatt júniusban.

National Geographic 2024. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket