Szántás 5 ekefejjel

A fotózást, pontosabban a természetfotózást nagyapám miatt kezdtem el, ő volt az, aki elmozdított ebbe az irányba, akivel rengeteget jártam ki a természetbe és tanított meg arra, hogy óvnunk kell. Amikor elkészítettem róla ezt a képet, akkor rögtön a kb. 35 éve készített interjú jutott róla eszembe, amit még anno az Észak Magyarország (pontosabban Hajdu Imre) készített vele. Annak, aki szeretné megérteni a címet és ezt a tekintetet .. olvassa el az alábbi cikket. . Ültem már egy-két típuson, össze tudom hasonlítani. Csak hát, mondtam, ez a kutya nehéz talaj még ezen a gépen is majdnem kifog. No azért az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy 5 ekefejjel szántok, s 35 centiméterre meg kell forgatni a talajt. Szóval elképzelheti, mekkora erőkifejtés kell ide. Zsebéből egy pakli cigarettát vesz elő. Fecske – látom a doboz feliratán. Előkotor egy szálat, rágyújt. Az első slukkot igen mélyre szívja. Mintha megnyugtatná. – Sokat szív? – kérdezem. Száját elhúzva bólogat. – Sajnos sokat. Két-háromdoboznyi is elmegy egy nap alatt. De mit csináljak? – Tárja szét a kezét – A szervezetem kívánja! Tudja, a traktoros munkája nem éppen idegnyugtató. – Mennyit dolgozik? – Sokat. Ilyenkor, szántási szezonban éjjel-nappal megy a gép. A társammal váltva szántunk. Ő most éjszakára jön. – Ezek szerint a keresete sem lehet kevés – jegyzem meg. – Mikor mennyi. Változik. 9-12 ezer forint körül alakul. Persze – emeli fel az ujját – nem napi 8 órában. – Újra mély a szippantása. – Sok függ a munka milyenségétől is – folytatja -, hogy hogyan haladunk vele. Ezzel itt – mutat a tábla felé – például lassan haladok. Ez 6-700 forintot biztos kivesz a zsebemből. De ezt is meg kell csinálni, ez is a téeszé. – Melyik téeszé? – jut eszembe, hogy ezt még nem kérdeztem meg. Kissé szégyenkezve kap a fejéhez. – Látja én is elfelejtettem mondani. Ez az edelényi Alkotmány Tsz területe. A gép is az övé, s én is ott dolgozom. Már 12 éve. Előtte meg a szendrői Állami Gazdaságban voltam 13 évig. – Fiatal ember, s már ennyi betöltött esztendeje van? – Igaz, hogy még csak a 38. évemet töltöttem be, de az is igaz, hogy már 14 éves korom óta én már dolgozom. Úgy ám! Nem hitte volna, vallja be? – Valóban nem. Órámra pillantok, dél körül jár az idő. – Az ebéd? – nézek rá kérdőn. Nevet. – Itt lesz a fülkében. Konzerv, meg kenyér. A főtt ételt majd este bepótolom. – Edelényben lakik? – Nem, csak itt a szomszédban, Szendrőládon. Egy szolgálati lakásban. – Nős? – Persze. Mosolyogva hozzáteszi: – Mi több, 5 gyerekem van. Gondolhatja, van hová tennem a pénzt. – Akkor nem is rabolom tovább az idejét. Hiszen köztudott: az idő pénz. Bólint, s újra nyújtja a kezét. Ő másik vissza a piros Fiat traktor nyergébe, én meg indulok a meleget ígérő gépkocsihoz. – Látja – fordulok vissza még egyszer -, ebben a hidegben, meg a nagy beszélgetésben csaknem elfelejtettem felírni a nevét. – Szitás Imre a nevem. Hát a magáé? ‘Hajdu Imre’