Égi tünemény


Expedíciónk első napján a szállásunkra nem kicsit szétesve érkeztünk a sok utazás és a 7 óra időeltolódás miatt.
A két repülőút összesen 10 órát vett igénybe viszont a csatlakozásra Moszkvában 7 órát kellett várnunk.
Irkutszkba érkezésünk után 6 órát autóztunk a Bajkál – tóig az imádott UAZ – ban.
Tehát a nap folyamán nem terveztünk hosszabb külső túrát, de azért természetesen nem pihentünk.
Meglátogattuk a közeli kikötőt ami szállásunkról gyalog is elérhető volt.
A kikötőbe érve nem csak a jégbe fagyott hajóroncsok vártak minket hanem csodálatos égi tünemény is.
Ezen jelenség lényege röviden, hogy a levegőben lévő jégkristályokban megtörik a Napból érkező fény, és a jégkristályok formájától függően alakulnak ki különböző méretű szivárványszínű körök, ívek, fényes "foltok" az égbolton.
A gyémántként világító jég ami a képen látható a Bajkál tó jégtöréseinek maradványa.