Rendhagyó találkozás a Magashegyi Ravaszdival
Rendhagyó találkozás a Retyezáti Magashegyi Ravaszdival.
2020. március 13-án a Retyezát-hegységben tartózkodtunk. Megmásztuk a legmagasabb hegycsúcsát, a Peleaga-t (2509 m). Pénteki nap reggelén elindultunk, megpróbálni sikerre vinni tervünket.
A hegygerincre felérvén – ami hozzávetőleg 2200-2300 métert jelent – egyszer csak halk, de szapora lépések zajára lettem figyelmes. Mivel közel s távol, hármunkon kívül ember nem tartózkodott a hegyen (csupán a szálláshelyünkként szolgáló Encián menedékházban tartózkodtak téli hegymászó iskolások), furcsán meglepett a léptek nesze.
Amint jobbra pillantottam, nahát, egy Ravaszdi érkezett. Mint amikor az utcán az ember mellé szegődik egy kutya és kíséri. Pont így tett ő is. Mellénk szegődött és egészen a hegycsúcsig kísért minket. Kapott falatkákat is. Akár megsimogatni is engedte volna magát.
A kapott falatkák ellenére, a hegycsúcson, amíg fél percet nem figyeltem a hátizsákomra, ami a földön fekve hevert kitárt „ajtóval”, a Retyezáti Magashegyi Ravaszdi azonnal akcióba lépett, és amire észrevettük már kifele húzta magát a zsákomból az eledelem társaságában.
Néhány méterre elcibálta magával az ügyes trükkel megszerzett zsákmányt, és válogatás nélkül megdézsmálta mindhárom szelet üres kenyerem, a háromszögű sajtokat alufólia csomagolásostól, sőt még a nagy, piros almát is ízletesnek találta.
Még egy csúcsfotóra is beállt, jogosan.
Eszembe nem jutott haragudni rá, sőt, volt valami báj az egészben, ahogy lenyúlta az étket. Szenzációsan jópofa Ravaszdi társunk később szinte észrevétlenül, ahogy érkezett, úgy is tűnt el – bár 2 s fél órán át örvendeztetett meg társaságával.