Szatmárcsekei temető
Szatmárcseke egyik nevezetessége a fejfás temető. 1 172 nyugat irányába néző, másfél-két méter magas tölgyfából faragott fejfa jelzi a sírokat. A temetőt történelmi és kulturális jelentősége miatt református műemlékké nyilvánították 1973-ban. A temető egyik meghatározó jellegzetessége a sötét színű, emberi fejre stilizált fejfák, valamint a csónakban fekvő emberek ábrázolása. Ezek a csónak alakú sírkövek a temető esztétikájának egyedülálló elemei, és a régió lakóinak kulturális hagyományairól és szokásairól tanúskodnak.
A csónak alakú sírkő mélyebb része a szövegdoboz, ahová az elhunyt nevét, életkorát és halálának időpontját, valamint a hozzátartozók néhány soros, versben vagy prózában megfogalmazott üzenetét írják. Itt található az ABFRA (A Boldog Feltámadás Reménye Alatt) rövidítés és emellett az utolsó sorban található BP (Béke Poraira) felirat.
Kölcsey Ferenc magyar költő, irodalomkritikus, szónok és politikus is ebben a temetőben nyugszik. Kölcsey Szatmárcsekén írta a “Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból” című költeményét, Magyarország nemzeti himnuszát 1823-ban, majd ugyanitt halt meg 1838-ban.
A mai napig nincs magyarázat a csónakos fejfák eredetére. Bár egyesek azt feltételezik, hogy ezek az ősi ugor csónakos temetkezési szokás utolsó maradványai lehetnek. Egy alternatív elmélet szerint a csónak alakú sírkövek használata a terület árvizei és árterei miatt alakulhatott ki, amelyek miatt az elhunytakat csónakon szállították a temetőbe. Meg kell azonban jegyezni, hogy a történelmi feljegyzések szerint az elhunytak szállításának hagyományos eszköze ezen a vidéken nem a csónakok, hanem az uszályok, bárkák és deszkák voltak.