Nagy bukó – tojó

2023.08.16.Kertész Krisztina

National Geographic Magyarország

"A nagy bukó (Mergus merganser) a madarak osztályának a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába tartozó faj. A fajt Carl von Linné svéd természettudós írta le 1758-ban. Izlandon, a Brit-szigeteken, Európa és Ázsia északi részén, Kamcsatkáig költ. Szigetszerűen előfordul Európa más tájain is. Észak-Amerika középső részén is megtalálható. Természetes élőhelyei a tűlevelú erdők, mérsékelt övi erdők, tengerpartok, tavak, folyók és patakok környékén. Magyarországon rendszeres átvonuló és téli vendég, november és április között észlelhető. Kisebb csapatokban halban gazdag tavaknál és folyóknál tűnik fel. A Dunakanyarnál már fészkelését is észlelték. Testhossza 58–72 centiméter, szárnyfesztávolsága 82–97 centiméter; a hím testtömege 1300–2100 gramm, a tojóé kisebb, 900–1700 gramm. A hím feje és háta fekete, fejhez simuló tollüstökkel. A tojó feje vörösesbarna, háta kékesszürke. Hegyes, a csúszós halak megfogására alkalmas csőre van. Nyáron általában rovarokkal és rákokkal táplálkozik, télen szinte kizárólag kisebb halakat fog a víz alá merülve. Fészkét korhadt fák üregébe rakja, és pehelytollal béleli ki. A fészekalj 7-14 tojásból áll, melyeken 32 napig kotlik. A fiókák kikelésük után 24-36 órával már elhagyják a fészket, és 8-10 nap múlva már kis halakat is fognak. A költésben és a fiókák felnevelésében csak a tojó vesz részt. Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma viszont ismeretlen. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel. Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 000 forint forint."

„A nagy bukó (Mergus merganser) a madarak osztályának a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába tartozó faj.
A fajt Carl von Linné svéd természettudós írta le 1758-ban.
Izlandon, a Brit-szigeteken, Európa és Ázsia északi részén, Kamcsatkáig költ. Szigetszerűen előfordul Európa más tájain is. Észak-Amerika középső részén is megtalálható.
Természetes élőhelyei a tűlevelú erdők, mérsékelt övi erdők, tengerpartok, tavak, folyók és patakok környékén.
Magyarországon rendszeres átvonuló és téli vendég, november és április között észlelhető. Kisebb csapatokban halban gazdag tavaknál és folyóknál tűnik fel. A Dunakanyarnál már fészkelését is észlelték.
Testhossza 58–72 centiméter, szárnyfesztávolsága 82–97 centiméter; a hím testtömege 1300–2100 gramm, a tojóé kisebb, 900–1700 gramm. A hím feje és háta fekete, fejhez simuló tollüstökkel. A tojó feje vörösesbarna, háta kékesszürke. Hegyes, a csúszós halak megfogására alkalmas csőre van.
Nyáron általában rovarokkal és rákokkal táplálkozik, télen szinte kizárólag kisebb halakat fog a víz alá merülve.
Fészkét korhadt fák üregébe rakja, és pehelytollal béleli ki. A fészekalj 7-14 tojásból áll, melyeken 32 napig kotlik. A fiókák kikelésük után 24-36 órával már elhagyják a fészket, és 8-10 nap múlva már kis halakat is fognak. A költésben és a fiókák felnevelésében csak a tojó vesz részt.
Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma viszont ismeretlen. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel. Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 000 forint forint.”