Macskabagoly


Éjszakai fotózásból visszafelé tartva vettünk észre egy macskabaglyot. Néhány nappal később visszatértünk fényerősebb objektívvel, és kicsit korábban, a szürkületi időben. Elő is jött egy bagoly, majd a többi. Hamar kiderült, hogy ezek még fiókák, az odújuk is a közelben van, a szülők legalább egyike pedig bőszen hordta a táplálékot nekik. A fiókák már tudtak repülni, de még ellátásra szorultak, így nem akartunk sokáig maradni, közben a polgári szürkület is hamar véget ért. Azonban a hátunk mögött nem várt csodára lettünk figyelmesek. Az egyik bagoly rászállt egy faágra, melyhez csak alig egy métert kellett arrébb mozdulni, hogy éppen a Hold növekvő korongja előtt lehessen kivenni a madár sziluettjét. Nem tudtam, hogy meddig fog ott maradni, így azonnal elkezdtem fotózni. Közben a Föld forgása miatt mindig arrébb kellett mennem egy kicsivel.
A fotó egyetlen egy expozíció, nem montázs.