Mocsári teknős


A Hortobágy Nemzeti Park területén az útról mentettem és helyeztem biztonságba ezt a gyönyörű mocsári teknőst.
A mocsári teknős páncéljának hossza körülbelül 20 centiméter. Egyes (nem magyarországi) populációkban elérheti a 30 centimétert is. Ellentétben a vízi teknősöknél megfigyelhető trenddel, miszerint a nőstények nagyobbak (például az ékszerteknősök esetében is), a mocsári teknős hímjei egy hajszálnyival nagyobbak, mint a nőstények. A páncél lapított, ovális, hátrafelé enyhén kiszélesedik. A nőstények páncélja valamivel kerekebb és magasabb, mint a hímeké. A hát- és a haspáncél rostos szalagokkal kapcsolódik össze. A haspáncél az úgynevezett csukló előtti és a csukló utáni csontlemezek mentén mozgatható, a hímeknél horpadt, a nőstényeknél lapos. Színe okkersárga, vagy barnás, a pajzshatárok mentén keresztirányú fekete csíkkal. A fekete csíkok néha egészen szélesek és elmosódottak, és dominálhatják az egész haspáncélt. Fiatal korban a hátpáncél gerincvonalán egy él húzódik, amely a felnőtt állatokon már nem figyelhető meg. Mindenféle mendemondákkal ellentétben a teknőspáncél jelentős súlyt nem bír el, csak a ragadozók egy – egyébként nem elhanyagolható – részével szemben nyújt védelmet. Mind a hátpáncél, mind a fej és a végtagok alapszíne sötét, feketésbarna vagy grafitszürke olajzöld beütéssel, amelyet mindenütt, de különösen a nyakon és a fejen kisebb nagyobb citromsárga vagy sötétsárga pettyek tarkítanak. A páncélon a pettyek mintha a pajzsok testközépi részeitől kifelé, sugárirányban futó vonalak mentén rendeződnének. A szemek szivárványhártyája a hímek esetében vörösesbarna, a nőstényeknél sárgásfehér. A frissen kelt teknősök páncélja kerek, 2,5-3 cm hosszú, általában még kevés sárga petty látható rajtuk. Hasuk gyakran fekete. Farkuk feltűnően hosszú.