Megjelent a NatGeo 2020. májusi száma!

A National Geographic májusi száma exkluzív hazai hírekkel érkezik. Bepillanthatunk a szuperveszélyes vírust vizsgáló szuperszigetelt labor páncélajtaja mögé, és figyelhetjük a molekuláris vegykonyhában zajló eseményeket.

Lapunkban megszólal Jakab Ferenc egyetemi tanár, a Pécsi Tudomány-egyetem Természet-tudományi Karának tudományos dékán-helyettese, a Szentágothai János Kutatóközpont tudományos igazgatója, és Kemenesi Gábor a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa.
A koronavírus elleni gyógyszerfejlesztésekről az ELTE által vezetett kutatási konzorcium vezetőjét Kacskovics Imre immunológust, az ELTE Természet-tudományi Karának dékánját kérdeztük.
A zoonózisról Csorba Gáborral a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusával beszélgettünk, akinek egyik szakterület a délkelet-ázsiai denevérek filogenetikája és rendszertana.
A Jordán Ferenc biológussal, a Balatoni Limnológiai Intézet igazgatójával készült interjúból az is kiderül, hogy miért mondhatjuk, hogy igencsak érdekes korban élünk.
Az amerikai vezető cikk az autizmus és felnőtté válás nehézségeit deríti föl: munkára, szerető társra, önállóságra nem könnyű szert tennie annak, akit érint az autizmus-spektrum-zavar, ám most már van rá remény, hogy javul a helyzet.
Sajnos Földünk továbbra sem mentes a környezeti veszélyektől: most a rovarok fogyatkozó száma ad aggodalomra okot.
A szárazföldi állatok mozgását látványos grafikán követhetik nyomon. Ezek az állatok sokféle megoldást találtak a helyváltoztatásra, ám fő céljuk, hogy a lehető leghatékonyabban közelítsék meg az enni- és innivalót, és gyorsan elmenekülhessenek a veszély forrásától.
Fizessen elő most fél évre 30% kedvezménnyel 5970 forint helyett most 4180 forintért a National Geographic magazinra és egy WWF pandás kulcstartóval is meglepjük!
A részleteket az mc.hu oldalon találja.