Újabb római emlékekre bukkantak Szőnyben
Számos értékes régészeti leletet - házmaradványt, pénzeket, freskótöredékeket, betemetett kutat - találtak a régészek Komárom szőnyi városrészében, az egykori római tábor területén - mondta el az MTI-nek Borhy László, az ásatás vezetője.
A kutatók rábukkantak egy épület maradványaira. A római Brigetio tábor területén álló épület nagy valószínűséggel a 2. században épült, majd a következő század közepén dőlt össze – mondta el az ásatásvezető.
Előkerült több színes freskótöredék, egy ólomból öntött fogadalmi ajándékfigura, egy kőlapra erősített, bronzból készült betűdarab és két érme, amelyet 227-ben vertek – közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészeti tanszékének vezetője. „Az ásatások vége felé bukkantunk rá egy három méter átmérőjű betemetett kútra, amelyet három méter mélységben kiástunk” – tette hozzá. Jövőre e kút további mélyítésével folytatják a feltárást.
A szőnyi vásártéren 1992-ben kezdődtek el az ásatások, azt követően, hogy számos régészeti lelet került elő a terület közeléből pince, házalap vagy kút ásása közben. A leleteket, akárcsak a most előkerülteket, restaurálás után a komáromi Klapka György Múzeumban állítják ki.