Száz éve született Genthon István

A 1903-ban Budapesten született, és Egerben, 1969-ben elhunyt művészettörténész rendkívül fontos kutatásokat és felméréseket végzett. Ha valaki városainkat, faluinkat járja, és eltöpreng azon, hogy miként alakult ki a település arculata, hogyan keletkeztek a legszebb épületek (no nem a panelházak vagy a kalákában épített tucatépületek), miként alakították át őket az idők során, illetve miért pusztul még ma is olyan gyalázatosan némelyik, nos, az feltétlenül üsse fel a Magyarország művészeti emlékei című sorozatot, amely Genthon István és – Budapest lajstromozójaként – Zakariás G. Sándor topográfiai munkáját dicséri. A páratlanul gazdag és megbízható dokumentáción alapuló kötetekből feltárul hazánk építészeti műemlékeinek szinte teljessége, meghökkentő részletességgel és pontossággal bemutatva minden egyes ház, épület vagy épületdíszítő elem jellemzőit, történetét, helyét, kialakulását és természetesen a róla szóló legfontosabb szakirodalmat is.

De ha valakit nem érdekel az építészettörténet, „csak” a festészet vagy a szobrászat, akkor sem kerülheti el Genthon István munkáit. A négykötetes Művészeti Lexikon Zádor Annával közös főszerkesztői munkáját dicséri. Aki manapság olvassa lexikonjainkat, meglepődhet, hogy mennyire alapos munkát végzett a hatvanas években Genthon és Zádor, illetve segítőik, többek között Dercsényi Dezső, Gerevich László, Pogány Ö. Gábor és Ybl Ervin…

Hogy is kell ejteni a nevét?

De térjünk vissza Genthon (ejtsd: „zsanton”) István pályafutásának kezdetéhez. A művészettörténeti tudományok doktora, az MTA tagjaként megbecsülést szerzett kutató első írásai az Életrajzi Lexikon szerint 1922-ben jelentek meg. Érettségi után 1924-ig az Új Nemzedék szerkesztőségében dolgozott. Majd a budapesti tudományegyetemen Gerevich Tibort és Hekler Antalt hallgatta. Később, 1949-ben Gerevich Tibor írta az előszót Genthon és Zakariás nagy munkájának egyik előfutárához, a Műemlékek Országos Bizottsága kiadásában megjelenő sokszorosított jegyzékhez, amely Budapest műemlékeit összesítette, s amelyből az egyik legkiválóbb kézikönyv kerekedett az idők során.

Visszatérve a 20-as évekhez, Genthon hamarosan Ausztriába megy: 1927-28-ban Bécsben, Julius von Schlosser szemináriumában készítette doktori disszertációját Magyar művészek Ausztriában a mohácsi vészig címmel (Bp., 1927), majd 1928-ban ledoktorált. Bécsi tartózkodása idején kezdte a régi magyar művészettel, főleg a középkori táblaképfestészettel és faszobrászattal foglalkozó kutatásait. Összefoglaló munkát is írt, A régi magyar festőművészet címmel, 1932-ben.

Ugyanekkor írta első tanulmányait a Gresham-kör művészeiről, kiknek bemutatásában és elismertetésében nagy szerepet játszott. A csoportosulás szinte minden tagjának szentelt egy vagy több tanulmányt. A kortársi és baráti szálakon kívül, melyek a Gresham művészeihez fűzték, ezt a vonzódást a modern magyar művészetről vallott felfogása is motiválta. Persze itt sem maradt el az összefoglaló mű: Az új magyar festőművészet története 1820-tól napjainkig – ez a könyv Budapesten, 1935-ben jelent meg.

Topográfia és festészet

1934-ben váltás következett be pályáján: a MOB (Műemlékek Országos Bizottsága) előadója lett. Ekkor kezdte topográfiai munkát, a már említett műemléki összesítések elkészítését. 1940-1943 között a római Magyar Akadémia igazgatója volt. 1945-48-ban a Szépművészeti Múzeum főigazgatójaként tevékenykedett. A Rákosi-korszak kezdetétől, 1948-tól már csak osztályvezető lehetett ugyanott, a Modern Külföldi Osztályon.

Mindemellett összeállította Rippl-Rónai József és Ferenczy Károly oeuvre-katalógusát. Ferenczy Károlyról készült monográfiájával nyerte el 1963-ban a művészettörténeti tudományok doktora fokozatot.