Száz éve született a Ratkó-korszak névadója

Bíró Károlyné, született Ratkó Anna 1903. augusztus 19-én látta meg a napvilágot Párkánynánán. Hosszú és „termékeny” pályafutása kezdetén, 13 éves korától kezdve a budapesti Fegyver- és Gépgyárban, majd 1921-től a Hazai Fésűsfonóban, 1929-től pedig a csepeli Weiss Manfréd Gyárban dolgozott – írja róla az Életrajzi Lexikon.

A mozgalom

1927-ben lépett be Pesterzsébeten az SZDP-be és a textiles szakszervezetbe. 1929-ben sztrájk szervezése miatt rendőri felügyelet alá helyezték. 1942-től az illegális kommunista párt, a KMP tagja. 1945-49-ben a textilmunkások szakszervezetének főtitkára, és – ami valószínűleg ezzel együtt járt – a Textilmunkás című lap főszerkesztője. 1945-49-ben a Szakszervezeti Tanács, majd a SZOT alelnöke.

„Korszakalkotó” politikai, egészen pontosan népesedéspolitikai szerepét 1949 és 1953 között töltötte be. 1949. június 11-étől 1950. december 16-áig népjóléti, majd 1950. december 16-ától 1953. április 18-áig egészségügyi miniszter volt. Ezt a történelemben Rákosi-érának nevezett szakaszt nevezzük utóbb a népesedéspolitikában Ratkó-korszaknak, amikor a terhesség-megszakítás büntetendő cselekménnyé nyilvánításával, az ország népességét mesterségesen megpróbálták felduzzasztani. Talán ez is „a vas és acél országa” elképzelés jegyében, a hadiipari készülődés miatt vált fontossá. (Mindenesetre történészek szerint nyilvánvaló, hogy a Ratkó-féle születésszabályozási miniszteri utasítást nem a textilmunkásnő ötlötte ki, hanem Rákosiék politikájának a részét képezte a döntés, amelyről a legfelsőbb szinteken határoztak.)

Egy dudor a korfán

Tény azonban az, hogy Magyarország korfájában (az egyes nemzedékek születési időpontja alapján összeállított statisztikában) sokáig látszani fog az a „dudor”, amely ekkor „keletkezett”. A születésszám mesterséges felduzzasztása azonban máig vitatott még abból a szempontból is, hogy valóban sikerült-e az ország népességét gyarapítani. Sokan ugyanis úgy vélik, hogy ezzel a nők gyermekvállalási hajlandóságán nem lehetett hosszabb távon változtatni, legfeljebb a gyermekvállalás időpontját szűkítették le néhány évre. A kérdésről azóta akadémikusok vitatkoztak nagyon sokat, és olyan demográfusok-szociológusok vizsgálódtak e területen, mint Andorka Rudolf, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem kilencvenes években elhunyt rektora.

Érdekesség, hogy Dr. Szállási Árpád tanulmánya szerint – ez a munka Károlyi György professzor adataira hivatkozik – állítólag fellelhetetlenek azok az 1946-os és 1948-as egészségügyi jogszabályok, amelyekre Ratkó Anna hírhedt rendeletében hivatkozott, s a 81/34/1952. Eü. Minisztériumi utasítás, amelyre szintén utalt 1953-ban a textilmunkás-egészségügyi miniszter, állítólag meg sem jelent. Ratkó rendelete, a 8100-2/1953. számú utasítás ugyanezen év február elsejétől lépett érvénybe. Ez tulajdonképpen bejelentési és nyilvántartási kötelezettséget jelentett, de nem totális tilalmat. Mégis így értelmezték. Lampé László professzor és munkatársai egyik dolgozatában meglepő statisztikai adatok találhatók. Amíg például 1938-ban 508 személy ült börtönben illegális abortusz miatt, addig 1953-ban 1307, vagyis közel a háromszorosa. Még meglepőbb a retorziók súlyossága, mert amíg 1938-ban 5 év fölötti elítélt egy sem akadt, addig 1953-ban 123 ilyen eset volt, valamint hárman a 10 évet is meghaladó büntetést kaptak.

Kettétört karrier

Ratkó Anna idején tehát megnőtt a születések száma, azonban a textilmunkásnő politikai karrierje – éppen hírhedt utasításának évében – 1953-ban, Sztálin halálával derékba tört. A Szovjetunióban enyhébb szelek kezdtek fújdogálni – legalábbis Magyarországon 1956-ig ezt hitték – és Nagy Imre 1953-as első kormányalakításánál már „nem számított” a harcedzett illegális kommunistára, a Rákosi-korszak egyik meghatározó „arcára”, Ratkó Annára.

Így aztán a kommunista káderek „elfekvőjébe”, a szakszervezeti mozgalomba került vissza Ratkó, aki 1953-56 között a SZOT titkára volt. Nyugalomba vonulása (1957) után a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, 1975-től haláláig tiszteletbeli örökös elnöke lett. 1981. július 20-án halt meg Budapesten, sokak által elfeledve, egy nemzedék kétes hírű névadójaként…

Egy kis adalék…

Tarján Imre akadémikus, a neves biofizikus, a SOTE Biofizikai Intézete alapítójának „Emlékezés” című kötetében így emlékezik Ratkó Annára: „az 50-es évek elején történt. Ratkó Anna az egészségügyi miniszter. A minisztériumban sokan dolgoztak magasabb-alacsonyabb beosztásban, akik az egészségügyről, az egészségügyi munkakörről keveset tudtak, előzőleg munkásként dolgoztak valamilyen üzemben. Ratkó Anna is szövőnő volt. Az első számú egészségügyi szakember Doleschall Frigyes belgyógyász volt miniszterhelyettesi rangban. Ratkó több munkatársával elhatározta, hogy 2–3 éves tanfolyamon kibővítik ismereteiket az egészségügy, ill. az orvostudomány területén. Dícséretre méltó elképzelés. Dabis László közegészségtan professzorral készíttettek egy képzési tervet. A terv fizikai és kémiai ismeretek megszerzésével kezdődött. Én tartottam az első előadást a Puskin utcai előadóteremben a fizikai alapfogalmakról: erő, munka, energia stb. Legalább harmincan vettek részt az első előadáson. Alig, hogy elkezdtem mondanivalómat, Ratkó jelentkezik és kétségbe vonja, amit a munka definíciójaként megfogalmaztam: erő szorozva az irányába eső elmozdulással. Ha ez igaz lenne, vélekedik Ratkó, akkor a ló, vagy egy gép is képes lenne munkát végezni, márpedig a munka tervszerű tevékenység, munkát tehát csak az ember tud végezni. Ő, mármint Ratkó, ezt így tanulta egy marxista–leninista tanfolyamon. Az előadó, vagyis én, tehát súlyos ideológiai hibát követ el, – állapította meg Ratkó. Válaszomban kifejtettem, hogy ugyanannak a szónak vagy kifejezésnek a különböző tudományterületeken, vagy akár az élet különböző területein más és más jelentése lehet. Ilyen szó pl. a sarok. A lábamnak, a cipőnek, a szobának, a játék-kockának, sőt, a Földnek, mint égitestnek is van sarka. A szó ugyanaz, de a tartalom, a kép más és más. Amit mondtam a munkáról, az a fizikában és általában a természettudományban érvényes. Ratkó Anna nem nyugodott meg. Mindketten mondtuk a magunkét, míg közbe nem szólt Doleschall és be nem rekesztette a vitát azzal, hogy itt most fizikáról és nem politikai gazdaságtanról van szó, fogadja el az elvtársnő, amit az előadó mondott. Csak egyszer tartottam még előadást, ezzel az egész szép terv, nyilván a résztvevők erős hivatali igénybevétele miatt be is fejeződött.”