Sorstalanság – a piliscsabai lőtéren épül a buchenwaldi tábor
A buchenwaldi koncentrációs tábor díszleteit Piliscsabán, a lőtéren építi majd fel a Sorstalanság című regényt megfilmesítő stáb. A további két koncentrációs táborban játszódó felvételeket ugyancsak Magyarországon, Budapest közelében rögzítik – nyilatkozta Koltai Lajos, a film rendezője a Magyar Távirati Irodának.
„A piliscsabai helyszín már egy éve, – amikor még csak terveztük a Nobel-díjas Kertész Imre regényének megfilmesítését -, felmerült, mégpedig maguk a piliscsabaiak hívták fel rá a figyelmünket” – mondta Koltai Lajos.
Az operatőr, aki első rendezésére készül, elmondta, hogy a piliscsabai kulturális bizottság egyik tagja kereste meg telefonon, s kérte, nézzék meg a lőteret, ami szerinte ideális forgatási helyszín lenne. „Tökéletesnek bizonyult a lőtér, ami rejtve van a közutaktól, ám a dombok közötti rész nem mindenre megfelelő, mert a buchenwaldi részeken kívül minden más jelenet sík területet igényel.”
A piliscsabai lőtér egyébként nem az önkormányzaté, hanem a Belügyminisztériumé. Koltai a BM szakembereivel már fel is vette a kapcsolatot, jártak a helyszínen, s a forgatásról már megállapodás is született a tárcával. A minisztériummal megegyeztek arról, mit lehet és mit nem lehet változtatni a területen, mi bontható le véglegesen, s mi az amit vissza kell majd építeni. A területet egyébként a honvédség a mai napig őrizteti.
Szörényi Leventének fenntartásai vannak?
Deli Árpád, a Piliscsabai Önkormányzat alpolgármestere a Távirati Iroda érdeklődésére úgy nyilatkozott, hogy az önkormányzat még nem kapott hivatalos megkeresést a Sorstalanság című film forgatásával kapcsolatban. „Ha érkezik megkeresés, a testület állásfoglalást ad ki, amennyiben szükséges” – közölte az alpolgármester, aki cáfolta, hogy ellenezte volna a film forgatását a helyszínen.
A Népszava hétfői számában megjelent írás szerint néhányan, – köztük Szörényi Levente zeneszerző is -, féltik a piliscsabai egykori lőteret a Sorstalanság forgatásához felépítendő buchenwaldi koncentrációs tábor díszleteitől. A napilap írása szerint Szörényi egy korábbi nyilatkozatában a magyarság szakrális helyének minősítette a Pilist.
Előkészületek – meg van a többi tábor helyszíne is
A film az előkészületeknél tart. „Kiderült, hogy a buchenwaldi tábort – az előzetesen tervekhez viszonyítva – csak egyötödében tudjuk felépíteni, mert elképesztő összeg jött ki a teljes tábor felépítésének számításakor” – mondta el Koltai. A buchenwaldi koncentrációs táborban játszódó jelenetek egy része digitális technikával kerül a filmbe.
Az auschwitzi koncentrációs tábort az első elképzelések szerint Szabadbattyánban alakították volna ki. Ezen képsorok felvételéhez elengedhetetlen a vasúti pályaszakasz, mert a táborba szállítottak életében meghatározó volt az a rámpa, amely előtt emberek élete dőlt el – nyilatkozta a rendező.
Az auschwitzi tábort végül Fóton, a filmgyár mögött építik fel, aminek több előnye is van. Az egyik az, hogy a filmgyár közelsége miatt az infrastruktúra adott, míg Szabadbattyánban ki kellett volna építeni. Ráadásul a filmgyártól 5 percnyire van egy rendezőpályaudvar is, ahol teljesen elhagyatott sínpárak találhatóak. Az egykori zeith-rehmsdorfi sátortáborban játszódó jeleneteket is Fóton rögzíti majd a stáb – jegyezte meg Koltai.
A főhős a forgatás előtt felkeresi az egykori koncentrációs táborokat
A rendező „megtalálta már a film operatőrét is, aki angol”. Nevét azonban egyelőre nem akarja nyilvánosságra hozni, mert a szerződést még nem kötötték meg, az „alku” folyik. Az azonban biztosnak tűnik, hogy angol operatőre lesz a koprodukciós alkotásnak, mert a második helyen esélyes művész is angol.
A film főhősét alakító gyerekszereplő tökéletesen alkalmas a szerepre, nem változott olyan irányba a nyáron, ami miatt ne személyesíthetné meg a 14 éves Köves Györgyöt – jegyezte meg Koltai. A rendező a főszereplő személyét sem akarja megnevezni, mint mondta, nagyon vigyázni akar rá, és arra a néhány gyerekre is, aki még szerepel majd a filmben. A leendő főhős egyébként kétszer is megfordult a buchenwaldi koncentrációs táborban. Ezen kívül megjárja még Auschwitz-Birkenaut, és Zeith-Rehmsdorfot is.
Novemberben indul a forgatás – a büdzsé egyre dagad
A 920 millió forintos állami támogatással készülő Sorstalanság forgatását november végén kezdi a stáb, a szereplők november elején kezdik a felkészülési munkát. A Sorstalanság költségvetése, – amelyet korábban 2 milliárd forintosra terveztek -, előreláthatólag növekszik. A költségvetés mellett bővülni látszik a koprodukciós partnerek száma is. A bővülés hátterében az áll, hogy a holland Kasander cég helyébe két másik külföldi partner lép. Az angol Renegade és a német Euroarts húsz-húsz százalékos részt vállal a gyártásban.
A film fő gyártási jogait tulajdonló Magic Média pályázatot nyújtott be az Európa Tanács koprodukciós filmalkotásokat támogató alapjához, az Eurimages-hoz is, ahonnan 700 ezer eurós anyagi segítséget remél. A film forgatását, gyártását a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) supervisorként ellenőrzi.