Tolkien – 30 éve hunyt el A Gyűrűk Ura szerzője
1973. szeptember 2-án, éppen harminc évvel ezelőtt hunyt el J. R. R. Tolkien. Az oxfordi professzor, aki annyira szeretett mesélni gyermekeinek, egyszercsak úgy határozott, hogy le is írja kitalált történeteit. A mesékből valóságos siker lett, és azóta igazi Tolkien-kultusznak lehetünk tanúi…
Való világ helyett kitalált Középfölde. Mesterséges nyelvek, népek, hősök és ősgonoszok. Hihetetlen kalandok, amelyek hol mesékre, hol valódi eseményekre hasonlítanak. Valahogy így festenek azok a szereplők és történések, akik és amelyek mégiscsak megérintették az emberek, gyerekek millióinak szívét. Hát persze, hogy A Gyűrűk Urának szerzőjéről, Tolkienről van szó. A professzorról, akinek művei immár nemcsak könyvben, hanem filmeken is élvezhetők. A trilógia könyv alakban már hosszú évtizedek óta, egy esztendő híján fél évszázada megjelent, a filmtrilógiának pedig már csak a befejező része várat magára.
Egy rövid életrajz
John Ronald Reuel Tolkien 1892. január 3-án született Bloemfonteinben, a dél-afrikai Orange Szabadállam fővárosában. Apja angol állampolgár volt, aki a Bank of Africa helyi fiókjának vezetője volt – írja róla a BBC. A későbbi írót (és öccsét) hároméves korában Angliába vitte édesanyjuk. Mielőtt visszatértek volna Afrikába, apja meghalt egy trópusi betegségben. Az édesanya és a gyerekek Angliában maradtak. A kis Ronald gyerekként azzal szórakozott, hogy képzeletbeli nyelveket talált ki – ez a hobbi vezetett el egy olyan kitalált világ felépítéséhez, ahol e nyelveket beszélték.
Tolkien 1911 és 1915 között az Oxfordi Egyetemen folytatta tanulmányait: angol irodalmat és nyelvet tanult, és itt szerzett mélyreható ismereteket az angolszász és óangol nyelvekről. Ezek a tantárgyak nemcsak későbbi tudományos munkáihoz és fordításaihoz szolgáltattak fontos alapot, hanem az általa létrehozott fantázia-mitológiához is – írja a BBC. 1925-ben professzorként visszatért Oxford angolszász karára, miután előzőleg Leeds egyetemén töltött be hasonló posztot.
Tolkienéknek három kisfiuk és egy kislányuk született. Az író nekik mesélte először Bilbo Baggins, egy félénk hobbit történetét, aki meglepetésektől hemzsegő kalandok részese lesz. A gyerekeknek nagyon tetszett a mese, ezért Tolkien 1930-tól elkezdte lejegyezni a történetet. A meséről tudomást szerzett a George Alien and Unwin kiadó, amely arra bátorította Tolkient, hogy írjon belőle könyvet. 1937-ben meg is jelent a Babó. A könyv hatalmas sikert aratott, a kiadó pedig felkérte Tolkient, hogy írja meg a folytatást.
A Gyűrűk Urán Tolkien tizenkét éven át dolgozott, s 1949-ben fejezte be művét, amelyet a kiadó három, külön cím alatt futó részre bontott. A Gyűrű szövetségét és a Két toronyt 1954-ben vehették kezükbe az olvasók, míg a Király visszatér című harmadik részt 1955-ben. Az írót 1972-ben a Brit Birodalom lovagjává ütötték, az Oxfordi Egyetem pedig díszdoktorává avatta. Tolkien 81 éves korában, 1973. szeptember 2-án halt meg.