„Túlélhetetlen” túlélési kísérletre készül London
Példátlan túlélési kísérletbe kezd pénteken London közepén egy amerikai illuzionista, aki - legalábbis tervei szerint - 44 napig lesz egy levegőben lógó üvegkalitka önkéntes foglya, miközben egy falat ennivalót sem vesz magához.
David Blaine, aki hazájában már közismert önsanyargató mutatványairól, a Tower híd mellett száll be a 2, 1 méter magas, ugyanolyan széles, ám mindössze 90 centiméter mélységű átlátszó dobozba, amely egy daruról fog lógni a Temze partján.
A külvilággal három cső fogja összekötni: az egyiken friss vizet vételezhet, a másikon a levegő érkezik, a harmadikon keresztül testi szükségleteit végezheti el.
A 30 éves Blaine előzetesen gondosan tanulmányozta, hogy mi történik az emberi szervezettel a szilárd táplálék huzamos megvonása esetén, és tudományos alapossággal kiszámolta, hogy 44 nap lehet az a leghosszabb időszak, ameddig étel nélkül ki lehet bírni. Ennek megfelelően október 19-én készül kiszállni a kalitkából (a kísérlet pénteken késő este kezdődik).
Saját számításai szerint is legalább 50 fontot, azaz mintegy 22 kilogrammot fog fogyni a mutatvány idején. A túlélési kísérletet tízmilliók kísérhetik figyelemmel az interneten a www.channel4.com/davidblaine honlapon. Nagy-Britanniában a Channel 4 és a Sky One kereskedelmi tévék kaptak jogot a közvetítésre.
Blaine nem először próbálkozik a túlélhetetlen túlélésével: 2000-ben a New York-i Times Square-en két és fél napot töltött egy hatalmas jégtömb belsejében, később egy hétre eltemettette magát, majd 36 órát egyensúlyozott egy vékony, 25 méter magas pózna tetején. A londoni lesz az első nagyobb mutatványa Amerikán kívül.