Amikor megérkezett Aladár…
Harminc éve, 1973. szeptember 5-én megérkezett Ferihegyre a Malév első Tu-154-es repülőgépe, a HA-LCA, becenevén – Aladár. E szovjet típusból a következő években összesen tizennyolcat vásárolt vagy bérelt a magyar légitársaság. „Aladár” közel húsz évig repült és később gyakorlógép lett belőle.
A Tu-154-es tervezése negyven évvel ezelőtt kezdődött. Az Andrej Nyikolajevics Tupoljev főkonstruktőrsége idején kigondolt konstrukció 1966-ra készült el, az első próbarepülést 1968. október 3-án tették meg a géppel, amely bizonyos szempontból a Boeing-727-esekkel rokonítható. Ez volt az első szovjet repülő, amelynek elektromos rendszere váltóárammal működött. 1970-ben készült el hat darab e típusból, ám ezek még a kísérleti szakaszban lévő „nagyvasak” voltak. Az első utasok szállítására a gép fedélzetén 1972 februárjában került sor.
A nagyobb szériában való gyártás a hetvenes évek elején vette kezdetét. A szériagyártás során az első variáns nem sokkal később jelent meg, Tu-154A néven, majd ezt követte 1975 végén a Tu-154B, amelynek a „repülősúlya” 96 tonna volt, s a szállítható utasok száma is nőtt: 164-ről 180-ra. A nyolcvanas években készült el a korszerűsített változat, amely a Tu-154M kódra „hallgatott”, s amelyet már Alekszej Andrejevics Tupoljev (a híres főkonstruktőr fia) irányítása alatt terveztek. Ennek a típusnak az első próbarepülésére 1982-ben került sor, a szériagyártás pedig 1984-ben kezdődött. A Tu-154M azon kevés szovjet gép közé tartozott, amelyet sikeresen értékesítettek külföldön is, minthogy viszonylag gazdaságos volt az üzemeltetése.