A szerzetesrendek betiltása Magyarországon

A később szentté avatott Gellért püspök 1046-os mártírhalálától kezdve, a tizenegyediktől a huszadik századig számos példát sorolhatnánk a különböző hivatalos és nemhivatalos, bevett és megtűrt vallások, szekták, irányzatok, eretnekek és papok, egyszerű hívők és egyházi vezetők utáni hajszára. Ezek közül az egyik nevezetes évforduló 1950. szeptember 8. volt.

A Rákosi-rendszer legsötétebb éveinek egyikében, 53 évvel ezelőtt törvényerejű rendelettel betiltották a magyarországi szerzetesrendek működését. (A kommunista jogalkotás egyik „fából vaskarikája” volt egyébként a törvényerejű rendelet: az elvileg törvényben, méghozzá a parlament által jóváhagyott törvényben szabályozandó kérdéseket rendeleti úton „rendezték”. Még a Kádár-korszakban is az Elnöki Tanács jogosult volt ilyen törvényerejű rendeletek kiadására. Csak a rendszerváltás után törölték el jogrendszerünkből ezt a furcsa megoldást.)

1950-ben Magyarországon 23 férfi szerzetesrend működött 2582 fővel és 40 női szerzetesrend 8956 fővel 636 kisebb-nagyobb rendházban. A kommunista vezetők felismerték a szerzetesrendek szervezeti felépítéséből származó lehetőséget: míg az egyházmegyés papságot csak egyenként ritkíthatják, a szerzetesrendek, mint önálló közösségek, teljes egészében likvidálhatók, egyszerű jogszabállyal megszüntethetők, s ezáltal egyetlen tollvonással tízezernél több úgynevezett egyházi aktivista tevékenységét tehetik lehetetlenné a hívek körében – írta 2000-ben az Új Ember című katolikus lap az 1950-es események félévszázados évfordulóján.

A nyugati és déli határ mellől 1950. június kilencedikéről tizedikére virradó éjszaka mintegy kétezer szerzetest szállítottak el, sokszor csak néhány percet hagyva a készülődésre, embertelen körülmények között. A kommunista hatalom gyakorlatilag felszámolta ezután a szerzetesrendeket, csupán egyes kivételes esetekben folytathatták tevékenységüket a „barátok”. A katolikus oktatást negyven esztendőn keresztül mindössze a négy, töredékeiben megmaradt szerzetesrend (piaristák, bencések, ferencesek és a szegény iskolanővérek) által működtetett nyolc gimnázium fémjelezte. Igaz, ezek a középiskolák mindvégig a magas színvonalú oktatást képviselték.

A rendszerváltozást követően szerzetesi intézmények újjászerveződtek, megindult a egyházi oktatás. Amíg negyven éven át nyolc katolikus, egy-egy református és zsidó gimnázium működött csupán, addig ma az egész oktatási rendszer mintegy öt százalékát teszik ki az egyházi oktatási intézmények az óvodáktól az egyetemig.