A WHO a SARS-járvány kiújulásának lehetőségére figyelmeztet
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn a SARS-járvány esetleges kiújulásának veszélyére figyelmeztetett, sürgetve az országokat, hogy fokozzák az ezzel kapcsolatos ellenőrzést.
A WHO ötnapos regionális bizottsági ülésén Manilában a szervezet főigazgatója közölte: bár egyelőre semmi biztos nem tudható, nem zárják ki, hogy még az idén visszatér az atípusos tűdőgyulladás-járvány (SARS). Mint mondta, a kihívás jelenleg az, hogy erősítsék az előjelző-rendszereket. A WHO más tisztviselői elmondták, hogy Kínában, Hongkongban és a kanadai Vancouverben elszórtan jelentkező influenzaszerű megbetegedésekről kiderült: nem hozhatók kapcsolatba a SARS-fertőzéssel – írja az MTI.
A WHO nyugat-csendes-óceáni tömegtájékoztatási igazgatója szerint biztosak abban, hogy az emberről-emberre terjedő fertőzést júliusban sikerült megállítani és egyelőre nem is tért vissza, de a vírus továbbra is létezik. Jelenlegi feltételezések szerint a SARS vírusa tavaly Dél-Kínában került állatokról emberekre. A járvány világszerte több mint 800 halálos áldozatot követelt és mintegy 8500 személyt fertőzött meg. Egyelőre nem tudni, hogy a betegség terjedése összefüggésbe hozható-e a téli hidegebb időjárással.
A geographic.hu korábban már beszámotl arról, hogy hongkongi orvosok vizsgálatai szerint dél-kínai élőállat-piacokon ma is gyakran előfordulnak olyan cibetmacskák és mosómedvék, amelyek az SARS-vírushoz hasonló kórokozókat hordoznak magukban. Ezért bármikor fennállhat a veszélye annak, hogy ismét emberre terhjed át a vírus vagy annak egyik variánsa.