Meghalt Leni Riefenstahl, a náci „dokumentumfilmek” rendezője

A fényképészet és a filmezés egyik legvitatottabb alakja, a német Leni Riefenstahl, 101 éves korában meghalt. A múlt század harmincas éveiben vált világhíressé, bár sokan azt hiszik, hogy a hitlerista propagandagépezet miatt aratta első sikereit. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy a világ első filmfesztiválján, az 1932-es velencei rendezvényen Arany Oroszlán-díjat kapott a Balázs Béla forgatókönyvéből készített Kék fényért, amelyet manapság egyszerűen „hegymászós filmnek” nevezhetnénk. A filmben szerepelt maga Riefenstahl is, akinek a megjelenése magával ragadta a későbbi diktátort, Adolf Hitlert is.

Balázs Béla és Hitler

Jellemző, hogy a Hitlert elkápráztató Kék fényt Riefenstahl közösen rendezte akkori szeretőjével, az 1919-es magyar Tanácsköztársaság népbiztosával, Balázs Bélával, és a forgatókönyvet is együtt írták. Minthogy Riefenstahl szerepelt is a filmben, Balázs Béla rendezte azokat a jelenteket, amelyekben Leni játszotta a főszereplőt, „Juntát”. (Balázs nevét egyébként nem tüntették fel társrendezőként a film kibocsátásakor.)

A nácik uralomra kerülésük után valóban felhasználták az akkor már elismert filmes, Riefenstahl tehetségét. Hitler kedvencévé „avanzsált” ekkoriban a rendezőnő, akinek ebből a korszakból fennmaradt legismertebb alkotása az „Akarat diadala” című film. Ez a mozgókép az 1934-es nürnbergi náci gyűlést örökítette meg, s ekkor alkalmazott először olyan módszereket „Leni”, amelyek azóta a propagandafilmek alapmotívumaivá váltak. Így például a koncentrált megvilágítás, az alacsony termetű Hitler „alulról” fotózása, a Führer monumentálissá varázsolása. Úttörő volt Riefenstahl abban is, ahogyan a technikát kezelte: sínpályát építtetett, hogy kameramozgás közben ne legyenek „zökkenők”, darukat használt a magasból való fényképezéshez, megvilágításhoz. Ugyancsak ő volt az, aki az elsők között használt több kamerát egy időben.

Ugyancsak híres műve volt az Olympia című film, amely az 1936-os berlini ötkarikás játékokról számolt be. A németül Olympiafilmként is emlegetett mozgókép egyébként két részből állt: az első „A népek ünnepe” címet viselte, a második pedig „A szépség ünnepe” volt.

Kétes hírnév

Azt is meg kell említeni, hogy Riefenstahl soha nem volt a nemzetiszocialista párt tagja, és háborús bűnök miatt sem kellett soha bíróság elé állnia. Mindig azt hangsúlyozta, hogy filmjeivel nem a nácikat akarta támogatni, hanem a művészetnek hódolt. Szerinte ő nem propaganda-, hanem dokumentumfilmeket forgatott. Utóbb viszont sokan vádolták őt a harmincas évekbeli tevékenységéért, sőt vizsgálat is indult ellene, miután egyszer azt állította, hogy nem volt a tudatában annak, hogy az egyik háborús filmjéhez a koncentrációs táborokból kivezényelt cigány statisztákat utóbb haláltáborokban ölték meg. Riefenstahl egyébként a második világháború eszkalációja idején, a negyvenes években már visszavonult a filmezéstől.

A német filmes és fotós élete végéig dolgozott: miután filmes karrierjét a második világháború után nem folytathatta, fotóssá „vedlett át”. Komoly sikereket aratott az eltűnőben lévő Nuba törzs fényképezésével, sőt, hetvenes éveiben járva a búvárfotózás szerelmesévé vált. Víz alatti impressziók című alkotását 2002-ben mutatták be, amelyet több mint 200 merülés eredményeként állított össze.

Riefenstahl haláláról a német Bunte magazin online kiadása adott hírt először. Élettársa, Horst Kettner úgy számolt be a halálesetről, hogy Leni „csendesen álomba zuhant”, otthonában, a bajorországi Pöckingben.