UNICEF kampány a tetanuszfertőzés ellen – magyar adományokat is várnak
Szeptemberben Magyarország is csatlakozott az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF és több nemzetközi szervezet tetanusz elleni kampányához - mondta el az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottságának igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Noha megelőzhető betegségről van szó, világszerte mégis 30 ezer anya és 200 ezer újszülött hal meg évente tetanusz fertőzésben. Budai József, a Szent László Kórház szaktanácsadója elmondta: a tetanusz bacilus az újszülöttet az elvágott köldökzsinór helyén maradó köldökcsonkon, az anyát pedig a méhen át fertőzheti meg. A merevgörccsel és fulladással járó betegségben a fertőzöttek 70-100 százaléka 10 napon belül belehal.
A betegség újszülöttkori formája – amely a köldök fertőzésének a következménye – a fejlettebb országokban, így hazánkban sem fordul már elő. Nem megfelelő higiéniás viszonyok között levezetett szülés esetén viszont a köldökzsinór átvágása során az újszülött fertőződhet.
Bár a védőanyagot már 70 éve felfedezték, a világ több mint 50 országában mégis számtalan áldozatot szed a tetanuszfertőzés. Míg a fejlett országokban 3200 szülés közül 1 végződik az anya halálával, addig Dél-Afrikában ez az arány: 1:13, Közép-Ázsiában pedig 1:35. Az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF világméretű oltási kampánya keretében már 33 millió leendő anyát részesített védőoltásban, így az ő újszülöttjeik több mint fél évig már védettek a betegséggel szemben.
A UNICEF és partnerszervezetei 1980-as években indult kampányának célja, hogy a tetanusz elleni védőoltás és felvilágosító program segítségével 2005-ig felszámolja az anyák és csecsemők életét veszélyeztető kórt. További céljaik között szerepel a gyermekek egészségét biztosító védőoltások beadásának népszerûsítését is.
A fogamzásra képes nőknek a szülést megelőzően három egymást követő alkalommal beadott tetanusz elleni védőoltás 15 évre, míg az újszülötteknek életük első 3-4, a betegség szempontjából kritikus hónapjában biztosít védettséget. A kampány és az adománygyûjtés részleteiről a www.unicef.hu internetes honlapon olvasható információ. A honlap ismertetése szerint a Bill & Melinda Gates Alapítvány például eddig több mint 20 millió dollárral támogatta a programot.