Politikai vita a kolozsvári Fő téren folyó római kori ásatások miatt
Újrakezdődtek az 1994-ben etnikai feszültségeket kiváltó ásatások a kolozsvári Fő téren. Carmen Ciongradi, az Erdélyi Történelmi Múzeum szóvivője elmondta: a munkálatok folytatását szakmai szempontok indokolják. Minderről az erdélyi Krónika című lap számol be.
Hosszú szünet után tegnap folytatódtak az 1994-ben kezdődött régészeti ásatások Kolozsvár Fő terén. A munkálatok azt követően indultak meg újra, hogy Rãzvan Theodorescu román művelődésügyi miniszter augusztus elején 100 millió lej kiutalását hagyta jóvá a helyszínen talált római kori leletek teljes feltárására. A kolozsvári Fő téren kilenc évvel ezelőtt Gheorghe Funar kezdeményezésére kezdték el az ásatásokat. Akkor azzal indokolták ezt, hogy meg akarják találni a Kolozsvár helyén egykoron állt római település, Napoca fórumát.
Mint ismeretes, a régészek az ásatások során rábukkantak egy római kori épület alapjaira, az ásatások azonban etnikai feszültséget okoztak a városban, mivel a munkálatok ürügyén Funar szerette volna eltávolíttatni a főtérről Mátyás király bronz lovasszobrát. Carmen Ciongradi, az Erdélyi Történelmi Múzeum szóvivője elmondta, a munkálatokat szakmai szempontból érdemes folytatni. A szóvivő hozzátette: a kolozsvári szakemberek szeretnék alaposan tanulmányozni a föld alatt talált ókori épület maradványait. Az ásatásokat néhány méterrel akarják kiterjeszteni, remélve, hogy így pontosabban lehet majd következtetni a római kori épület rendeltetésére – mondta a szóvivő.
Mivel korábban, helyi szinten a pártok között már kialakult valamiféle egyetértés arról, hogy az egykori „gödörháborút” lezárják, a gödröket betömik, Theodorescu miniszter döntése meglepte mind a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), mind pedig a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi képviselőit. Vasile Soporan Kolozs megyei prefektus azt nehezményezte, hogy a miniszter nem konzultált vele a kérdésben az ásatások folytatására szánt pénz kiutalása előtt. Az RMDSZ helyi képviselői tiltakozásukat fejezték ki az ásatások folytatása ellen, és Rãzvan Theodorescu azonnali lemondását, illetve leváltását követelték. A szövetség vezetői elutasítják, hogy ebbe a helyi szintű ügybe a központi kormány közvetlenül avatkozzon bele.
Forrás: Eurocom Kft./Romániai Sajtófigyelő :