Elkészült a zöld költségvetés – jön a környezetterhelési díj
Az eddigieknél nagyobb változást ígért a 2004-es költségvetés "zöldítésében" Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter a témakörrel foglalkozó hétfői budapesti konferencián.
Elmondta: jövőre a tervek szerint megjelennek a költségvetésben a környezetterhelési díjak és az energiaadó. Az úthasználati díj is bevezethető lenne, de az európai uniós jogharmonizációs kérdések miatt ezzel kapcsolatban még további egyeztetések szükségesek – mondta el a miniszter.
A miniszter szólt arról, hogy a környezetterhelési díjak bevezetését a környezetvédelmi törvény alapján már régóta javasolja a környezetvédelmi tárca. Eddig ezt nem sikerült elérni, de jövőre megvalósul. A levegőt, a vizet, a talajt terhelőknek ezt a használatot meg kell majd fizetni a társadalom felé – mondta a miniszter.
Persányi úgy véli, hogy a terhelés csökkentésével egyre csökken a díj is, ösztönözve a környezetszennyezés mérséklésére. Az energiaadó is megvalósul. Ez az adó a tervek szerint jövőre csak egy alacsonyabb szinten indul és fokozatosan éri el a teljes összeget. A kormány ezeket az adótételeket is számításba vette a személyi jövedelemadó-csökkentéshez szükséges forrásoknál.
Megemlítette, hogy még további vitákat igényel a szaktárca és a Pénzügyminisztérium között, hogy a zöld adókból befolyó összeg minél nagyobb részét lehessen környezetvédelmi célokra felhasználni. Az európai uniós környezetvédelmi jellegű támogatásokhoz a hazai társfinanszírozás fedezete rendelkezésre áll.
Az energiadó éa a társadalombiztosítás terheinek csökkentése
Kiss Károly, a magyarországi zöld költségvetést már több mint tízszer kidolgozó Levegő Munkacsoport szakértői testületének elnöke elmondta: Nyugat- és Észak-Európában már sok országban alkalmazzák ezeket az elveket. Ennek lényege, hogy főként az energiahasználatot adóztatják meg, s ezzel egyenlő mértékben csökkentik a munkáltatók társadalombiztosítási terheit. Így nőnek a környezetszennyezés költségei, s csökkennek a foglalkoztatás ráfordításai.
A szakértő szólt arról is: különféle mentességekkel oldják meg azt a problémát, hogy a magas energiafelhasználó cégek általában alacsony létszámmal dolgoznak, így az energiaadóval kifizetett többletet nem kaphatnák vissza a foglalkoztatási költségek csökkentésével.
Pavics Lázár, a Levegő Munkacsoport vezető szakértője elmondta, hogy a 2004-re kidolgozott zöld költségvetésben a társadalombiztosítási járulékok 300 milliárd forintos csökkentését javasolták, illetve indítványozták, hogy 300 milliárd forinttal több jusson az oktatásra, a kultúrára, az egészségügyre. A lakáspolitikára több mint 100 milliárd forintos többletet javasolnak. Összességében csaknem 1.200 milliárd forintot tesz ki az általuk indítványozott többletkiadás, illetve bevételcsökkenés.
A szakértő ugyanakkor szólt arról is, hogy több mint 1.700 milliárd forintos többletbevételre, illetve kiadáscsökkentésre is javaslatokat dolgoztak ki. Ezek fontosabb tételei például az energiaadó, a dohánytermékek jövedéki adójának emelése, a vámszabad területek beruházási importjának belföldiesítése, a közvetítői kereskedelem visszaszorítása, a kárpótlási alap felfüggesztése, az üzemanyag-turizmus visszaszorítása, városi útdíj bevezetése Budapesten.