Magyar filmes céget romániai környezetszennyezéssel vádolnak
Több mint háromszáz millió lej (kétmillió forint) pénzbírsággal és a filmezés leállításával sújtották az illetékes román hatóságok az egyik kolozsvári magyar céget és az alsórákosi polgármesteri hivatalt, mert egy elhagyott kőbányában cigánytelepet rendeztek be egy koprodukcióban készülő magyar film számára - írta hétfői számában az Adevarul című román napilap.
A román sajtó vezető politikai napilapjának mondott nagy példányszámú újság, amely általában célzatosan foglalkozik „magyar témákkal”, első oldalon tálalt leleplező írásának címében így fogalmaz: a romániai cigányokról szóló magyar „művészfilm” forgatásához szemetesgödörré változtatták az alsórákosi (Brassó megye) természetvédelmi rezervátumot.
A lap szerint a magyar-osztrák-német-román koprodukcióban készülő film „fő producerei a magyarországi Új Budapest Filmstudió és egy kolozsvár-napocai cég, a Cine Corvin Rt. kereskedelmi társaság”. A cikk azt állítja: „ez utóbbiról beavatottak azt állítják, hogy a magyar titkosszolgálatok egyikétől sem idegen, s hogy az elmúlt években a szovátafürdői botrányos privatizációval összefüggésbe hozott Corvinus magyar beruházási alap sok fiókjának egyike”.
Az Adevarul szerint a film hivatalos engedélyekkel nem rendelkező készítői a filmforgatás színhelyének és díszleteinek berendezéséhez és felépítéséhez „mutyiban” a székelyföldi Kovászna és Hargita megyékből nagy mennyiségű hulladékot és háztartási szemetet szállítottak egy alsórákosi környezetvédelmi területre. Ez egykor az itteni vulkáni tufa kitermelésének a helyszíne volt, amely most a település közbirtokosságának (a település vagyonközösségének) a tulajdonában van.
Ha a kolozsvári cég, az alsórákosi polgármesteri hivatal és a közbirtokosság sürgősen be nem szerzi a megfelelő jóváhagyásokat, a kolozsvári cégre kiszabott 225, s a helyhatóságra és a közbirtokosságra kirótt 40-40 millió lejes pénzbírságon túl mindegyikük büntetőjogi eljárásnak teszi ki magát – írta a román napilap.