Újabb SARS-gyanús eset – a vírus ismét támad?
Atípusos tüdőgyulladás-tesztet végeznek egy harmincnégy éves hongkongi asszonyon, akit lázasan szállítottak be a hongkongi Margit Hercegnő Kórházba.
Az egészségügyi minisztérium keddi tájékoztatása szerint egyelőre nem bizonyosodott be, hogy a beteg súlyos akut légúti szindrómában (SARS) szenvedne, de a kezdeti vizsgálatok nem zárják ki ennek a lehetőségét.
A további vizsgálatok eredménye keddre várható. Az asszonnyal együtt élő lánya, valamint a szülei egészségesek, a nő előzőleg nem utazott. Az egészségügyi minisztérium szóvivője szerint az asszonynak magas volt a láza, és a röntgen kisebb foltokat mutatott ki a tüdején, ezért döntöttek a további laboratóriumi vizsgálatok mellett.
A beteget szeptember 8-án lázzal és légzési panaszokkal kezelték, majd két nap múlva egy magánkórházba szállították, ezután került az állami kórházba, ahol elkülönítve ápolják.
Ázsia-szerte nagy figyelmet szentelnek a gyanús eseteknek, miután a múlt héten Szingapúrban ismét atípusos tüdőgyulladást diagnosztizáltak egy fiatal mikrobiológusnál.
A vírus Kínából terjedt át februárban Hongkongra, majd a többi országra. A betegségnek több mint 800 halálos áldozata volt, főként Kínában és Hongkongban – emlékeztet a Reuters brit hírügynökség.
Korábbi cikkünk: Újra megjelentek a kínai piacokon a SARS-gyanús vadhúsok