II. András halála, IV. Béla hatalomra kerülése
1235. szeptember 21-én meghalt II. András, az egyik legtehetségtelenebb magyar uralkodó. Az ő idején gyengült meg a központi királyi hatalom, és a pöffeszkedő nagyurak ellen ekkor kezdődött meg a köznemesek szervezkedése.
A köznemesi mozgalom vezetett a nevezetes Aranybulla kiadásához 1222-ben, amely a szerviensek, a királyi szolgálónemesek védelmét garantálta. II. András fia, IV. Béla egy meggyengült országot örökölt apjától, ám ő sem bizonyult kezdetben ügyes politikusnak: felbőszítette az apja által megerősített nagyurakat, kevés hívet, annál több ellenséget szerzett magának. Nem véletlen, hogy az ország kártyavárként omlott össze a tatár támadás idején, 1241-ben.
Az 1241 áprilisi Muhi csata után a mongolok csaknem egy évig dúlták, fosztogatták Magyarországot. A támadást csak üggyel-bajjal átvészelő IV. Béla ezután szinte új országalapítóként szervezte újra királyságát. Ekkor már okosabb politikusnak bizonyult, megbékítette – legalábbis átmenetileg – az egymással acsarkodó pártokat. A kővárak építésével katonailag is fontos intézkedéseket tett. A budai várat szintén ő emeltette.
IV. Béla sem tudta azonban megakadályozni a feudális anarchia erősödését. Amikor például ifjabb fiát, Bélát akarta utódául megtenni, nagyobbik fia, István fellázadt ellene, sőt, Pozsonynál le is győzte apját. IV. Béla kénytelen volt Istvánt Erdély és Moldva birtokában megerősíteni, s ezeket a tartományokat fia szuverénül kormányozta. Kevesen tudják, hogy 1266-ban (miután ismét legyőzte apját), István elfoglalta Vidint (magyar nevén: Bodonyt) és ott felvette a bolgár királyi címet.