A Deák-bicentenáriumra készül Zala megye apraja-nagyja
Deák Ferenc születésének 200. évfordulóját mintegy 40 rendezvénnyel, közöttük konferenciákkal és emléküléssel köszönti szülőhelye, Zala megye.
Az eszmecserék sorát „a haza bölcsének” életútját elemző tudományos tanácskozás indítja Keszthelyen. A kétnapos, szerdán záruló fórumon 11 témakörben neves történészek, kutatók taglalják a történelemformáló államférfi pályáját.
Nagykanizsán, a piarista iskolában – ahol középfokú tanulmányait befejezte – október 6-án kezdődik előadássorozat, egy héttel később kezdő tanulóévei színhelyén, a keszthelyi Vajda Gimnáziumban tartanak megemlékezést.
Az egykori családi birtokok közül Zalatárnokon – október 14-én – a Deák-családfa történetét idézik fel tudományos előadások, két nappal később Kehidakustányban rendeznek ünnepséget, a felújított kúria átadásával egybekötve.
Zalaszentgróton – ahol Deák Ferencet 1848-ban országgyűlési képviselővé választották – nyugat-dunántúli kutatók, könyvtárosok méltatják a térségért végzett munkásságát október 17-én, s aznap a nevét viselő megyei könyvtárban is megemlékezést tartanak.
A bicentenárium kiemelkedő eseménye lesz október 18-án az államférfi zalai szülőfalujába, Söjtörre kihelyezett ünnepi kormányülés, amelynek keretében felavatják felújított szülőházát is.