Távozik a NASA repülésbiztonsági testülete
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA űrrepülés-biztonsági testületének mind a tizenegy tagja lemondott posztjáról – jelentette a BBC.
Távozásuk oka a növekvő számú bírálat volt, amelyeket azok fogalmaztak meg, akik kifogásolták a Columbia űrsikló idén év elejei katasztrófájának körülményeit. A NASA repülésbiztonsági testületét 1967-ben hozták létre. Ezt az intézkedést szintén egy katasztrófa váltotta ki: az Apollo 1 misszió előkészületei során tűz ütött ki, és három űrhajós vesztette életét.
A bizottságban rendszerint rakétamérnökök, tudósok, aeronautikai válllalatok korábbi topmenedzserei és katonatisztek ülnek. A testület hasznossága azonban megkérdőjeleződött, miután a Columbia az év elején, a Föld légkörébe való visszatéréskor, Texas fölött felrobbant, és a fedélzetén tartózkodó hét asztronauta életét vesztette.
Az esetet vizsgáló bizottság, a CAIB jelentése szerint a repülésbiztonsági testületnek nem volt befolyása az események menetére. Ugyanakkor az amerikai szenátus szakbizottsága megállapította, hogy a testület nem figyelmeztetett az esetleges veszélyekre, és ezért a NASA-nak újra kellene szerveznie a repülésbiztonsági grémiumot.
A repülésbiztonsági testület vezetője, Shirley McCarty abban a levelében, amelyet a NASA vezetőjéhez, Sean O’Keefe-hez címzett, s amelyben a tagok lemondanak pozíciójukról, hangsúlyozza: „Mindez lehetőséget ad Önnek és az amerikai Kongresszusnak arra, hogy újjáélesszék és átalakítsák a testületet.”. O’Keefe válaszában utalt arra, hogy a felülvizsgálatra sor fog kerülni, és a következő hetekben várható döntés az ügyben.