Lettország harca a II. világháború szellemével
Mintegy ötezer ember vett részt annak a temetőnek a felszentelésén Lettországban, ahol a második világháború alatt a nemzetiszocialisták által toborzott lett Waffen-SS tagjai nyugszanak.
A több vallásfelekezet papjai által végzett szombati szertartást a lett televízió egyenes adásban közvetítette a Rigától mintegy 70 kilométernyire fekvő Lestene városából. Az AFP jelentése szerint a vendégek között ott volt Inguna Ribena kulturális miniszter és több parlamenti képviselő.
Az emléktáblára felvésett kereken 11 ezer név „a szovjeteket és a nácikat vádolja” – jelentette ki Nikolajs Romanovskis, a lett katonai szövetség elnöke, egykori Waffen SS-katona. A letteket arra kényszerítették, hogy külföldi zászlók alatt harcoljanak – mondta.
Hatósági adatok szerint Lestenében a légió 908 tagjának földi maradványai nyugszanak. A temetőt állami költségen öt év alatt építették. Miután a szovjetek erőszakkal megszállták hazáját 1940-ben, sok lett felszabadulásnak tekintette a németek bevonulását 1941-ben.
Mintegy 140 ezer lett jelentkezett harcra a németek oldalán a Szovjetunió ellen, a legtöbbjük a Waffen-SS-ben szolgált. Közülük több mint 50 ezren elestek. A náci megszállás alatt kereken 70 ezer zsidó pusztult el Lettországban – emlékeztet a francia hírügynökség.
Korábban a lett Waffen-SS-veteránok lemondták vitatott évi felvonulásukat, hogy ne veszélyeztessék az ország felvételét a NATO-ba. Az emlékünnepségeken ismételten összetűzések robbantak ki a szovjet hadsereg veteránjaival. Ezeket a felvonulásokat elítélték nemzetközi zsidó szervezetek is.