Az orosz új gazdagok rákaptak a Rolls-Royce Phantomra
Szinte vakon rendelt magának több orosz milliomos a Rolls-Royce Phantomból, mindössze napokkal azután, hogy a szuperluxus osztályú személyautók oroszországi forgalmazásáról a márkakereskedő aláírta a szerződést.
A megrendelőket az sem riasztotta meg, hogy a BoriszHof cég az európai árnak csaknem duplájáért, 320 ezer helyett 600 ezer euróért kínálja az új Phantom alapmodellt. A 4 éves garanciával árusított kocsit az orosz vámteher drágítja meg ennyire.
A vastag pénztárcájú új oroszok vásárolják
Oroszországban szakértők becslése szerint már most mintegy száz Royce gurul, s a BoriszHof azt tervezi, hogy évente legalább tíz Phantomot értékesít a vastag pénztárcájú orosz új gazdagoknak, vagy – ahogy hazájukban nevezik őket – új oroszoknak.
A méregdrága Rolls-Royce-ok forgalmazásával és szervizével eddig egy cég sem foglalkozott Oroszországban; a hálózat megszervezéséről a BoriszHof a napokban zárult frankfurti autószalonon írt alá megállapodást.
A Gazeta című orosz lap szerint az új oroszoknak egyedül a presztízs számít, körükben annál kelendőbb egy fogyasztási cikk, minél drágább. A Phantomban – amelyből az első példány 2002 végén gördült le az angliai gyártószalagról – egy 6, 75 literes 12 hengeres V-motor dolgozik, amely 240 kilométeres óránkénti sebességgel is képes röpíteni a kocsi utasait. Az elegáns, több vonásában a múlt század 30 éveinek divatját idéző Phantom hátsó ajtajai hátrafelé nyílnak.
A Bentley és a Maybach is szépen fogy Oroszországban
A lap szerint az olyan egyéb, szuperluxus személyautók eladási statisztikái alapján, mint a Bentley és a Maybach, a Phantom forgalmazója sem fog kereslethiányra panaszkodni. A két előbbi modellre már csak 2004 őszére és 2005 tavaszára vesznek fel előjegyzést, az orosz újgazdagok sorban állnak a ritka kocsikért.
A Bentley-t és a Maybach-ot év eleje óta forgalmazzák Oroszországban, a kereskedők pár nappal a nyitás után eladták idei értékesítési keretüket. Bentley-ből tucatnyi kocsi talált gazdára, s további 60-ért már kifizették a foglalót, Maybach-ból 14-et vásároltak meg.
Már Lenin is Rolls-Royce-szal járta az országot
A Gazeta arról is írt, hogy ezek a luxuskocsik nem a Szovjetunió szétesésével és az újgazdag réteg kiemelkedésével érkeztek meg az oroszokhoz. 1917 előtt Royce-on közlekedett az utolsó cár, II. Miklós. Az 1917 októberi forradalom után két Rolls Royce Silver Ghost modellel járta az országot Lenin, Sztálin pedig később több ilyen járművet is rendelt magának.
Állítólag az exkluzív márka szerelmese volt Leonyid Brezsnyev pártfőtitkár, a 70-es években rajta kívül más minden bizonnyal nem gyűjthetett ilyen autókat a Szovjetunióban. Az utóbbi évtized politikusai közül Dzsohar Dudajev megboldogult csecsen elnökről lehetett tudni, hogy vett magának egy Rolls-Royce-t.