Október 20-tól vár a nagykarácsonyi Mikulás
Október 20-ától várja a gyerekeket a nagykarácsonyi Mikulás – jelentette be a Mikulás-ház vezetője az MTI-nek.
A Mikulás-ház októberben csak hétköznaponként tart nyitva, de novemberben már a hét minden napján találkozhatnak a csoporttal és szülőkkel érkező gyerekek a Mikulással – nyilatkozta Feketéné Szabó Erzsébet.
A Fejér megyei Nagykarácsonyban, kihasználva a község nevében rejlő lehetőséget 1995-ben nyitották meg a Mikulás-házat. Az ötletnek „hatalmas sikere van”, tavaly tizenegyezernél többen látogattak el a Mikuláshoz. Október végétől karácsonyig naponta három-négy autóbusznyi gyerek keresi fel a „jóságos apót”, aki megajándékozza őket, mesét olvas nekik, beszélget velük – tette hozzá az intézmény vezetője.
Olyannyira nagy a forgalom, hogy az épület már túl kicsi az évről-évre növekvő forgalomhoz képest, ezért a község önkormányzata azt tervezi, hogy a következő években vállalkozók segítségével új „birodalmat” épít a Mikulásnak.